Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
A HTVR-ben rögzített tervnek megfelelően a macsi kiegyenlítő tározótól, — amely a rendszer legmagasabb pontján (124 m.A.f) épült, — 6,75 km nyílt és ugyanennyi zárt gravitációs vezetéket kellene kiépíteni a debreceni téglagyárnál tervezett tározóba, s onnan szivattyútelep segítségével nyomott vezetéken lehetne eljuttatni az öntözővizet a Nagyerdőre. Innen tovább lehet vezetni a friss vizet az Alsó-Nyírvíz vidék csatornáin keresztül az erdőspusztai tavakhoz, melyek az aszályos évek miatt ugyancsak végveszélybe kerültek. Ez az elképzelés ma már a TIVIZIG és Debrecen város tervében CIVAQUA néven szerepel, s mintegy 8 milliárd forintos költségét európai uniós kölcsönből, ill. egyéb támogatásból kívánják fedezni. 44 A Nagyerdő öntözésének és az erdőspusztai tavak vízutánpótlásának megoldása azonban olyan sokba kerülne, hogy azt a környezet- és természetvédelem előirányzatai nem tudnák biztosítani. Tehát csak olyan megoldás képzelhető el, amely a termelésben is hozna többletjövedelmet, vagyis a tetvezett öntözőtelepek, ill. azok jelentős részének megépítésével együtt oldaná meg a Nagyerdő és az erdőspusztai tavak problémáját. Az öntözés fejlesztését egyébként is szükségessé tenné az utóbbi években szinte állandósuló szárazság. A komplex vízgazdálkodás szellemében végrehajtott vízrendezési munkálatok egyes településeknél. 45 A vízgazdálkodás és a környezetvédelem egészén belül még ma is foglalkozni kell a roncsolt területekkel, amelyek különböző természeti vagy emberi beavatkozások hatására jöttek létre. A települések közvetlen környezetében a volt téglagyári és vályogvető gödrök, a földkitermelés során megsebzett terepek, városok és falvak súlyos környezeti ártalmai. Miután építésre alkalmatlannak ítélték őket a múltban, általában „senki földjé"-vé váltak, s ha történetesen sík vidéken alakultak ki, kellő vízrendezés hiányában környezetrontó területekké váltak. Etdemes idézni egy 1970-es táblázatot 46 , amely a Közép-Tiszántúl egyes nagyobb településeinél veszi számba a roncsolt területeket (hektárban mérve): Debrecen 1000 Hajdúnánás 230 Hajdúdorog 150 Püspökladány 150 Nádudvar 140 Derecske 110 Berettyóújfalu 90 Hajdúszoboszló 50 A települések lakossága egyre jobban igényelte a kultúrált környezetet, a szabadidő hasznos eltöltését lehetővé tévő zöldterületek, vagy vízfelületek kialakítását, s ez tettekre sarkallta a terület vízgazdálkodásának gazdáit. Az alábbiakban néhány példával Debrecen varosa azt reméli a program végrehajtásától, hogy megvalósulása esetén a vízi sportokra is alkalmas tározók nagymértékben növelnék a helybéliek és az odalátogatók jólétét, de biztosítható lenne a Tócó és a Kondoros vízigénye is. A program Aradi Csabának, a Hortobágyi Nemzeti Park vezetőjének véleménye szerint a víz visszapótlásában játszhatna nagy szerepet. 45 A fenti cím napjainkban a sokkal képletesebb „tájsebészet" kifejezéssel egyszerűsíthető! 6 Dr. Papp Ferenc: Települések vízikörnyezetének fejlesztése. In: A települések vízgazdálkodása. OVH, 1978.
