Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
seit, s a piros könyvből is csak a löszháti öntözési koncepciót vették alapul. Tekintettel arra, hogy a folyamatosan zajló tervezések során a Tisza-II. (a kiskörei) vízlépcső duzzasztásával kívántak olyan területté is vizet juttatni, ahová eredetileg a Nyugati-főcsatornán szántak vizet vezetni, adott volt, hogy a Nyugati-főcsatotna tervezett 25 m 3 /s kapacitását valamivel több mint a felére csökkentsék (14,6 m 3 /s). Az így felszabaduló vízmennyiséggel viszont - a Keleti-főcsatorna révén - a jobb minőségű, domborzatilag „gyűrött" területekte is kiterjeszthették az esőszerű öntözés lehetőségét. Ha már az öntözési kérdéseknél tartunk, nem árt tisztázni, mi volt e téren a munkamegosztás a földművelésügyi tárca és a vízügyi szolgálat között. A földművelésügy feladata volt egyrészt az elvi irányítást gyakorolni, koordinálni, s a szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsátani, másrészt az öntözésre berendezni tervezett területeken a szükséges talajjavítási munkálatokat összhangba hozni a felső-, közép- és alsószintű szakemberek kiképzésével. A vízügyi feladat a klasszikus elvet követte: az öntözéshez szükséges vizet kellett a kellő mennyiségben, minőségben és időben a területhasználók rendelkezésére bocsátani, valamint vízügyi feladat volt a terület vízrendezésének elvégzése 38 . A Közép-Tiszántúl területén 1959-ig az öntözéses gazdálkodás fejlődése, vagy hanyatlása gyakorlatilag egyet jelentett a rizstermesztés növekedésével, ill. csökkenésével. A korábban sem túlzottan folytatott szántóföldi öntözések az évtized végéig egyáltalán nem játszottak meghatározó szerepet 39 . A Hajdúszováti Állami Gazdaság öntözőcsatornája A területen az öntözéses gazdálkodás fejlesztése gyakorlatilag egyet jelentett a monokultúrás rizstelepek létesítésével. Az elmozdulás csak az 1960-as évek elején indult meg. A rizstermesztés csökkenésével szemben a szántóföldi növények (főleg a kapás- és takatmánynövények) öntözése nagymértékben, a természetes legelők öntözése pedig ugrásszerűen megemelkedett. Az OVF és az igazgatóságok feladatkörébe tartozott az állami főművek megvalósítása (beruházása) a termelőszövetkezeti és állami gazdasági öntözőtelepek tervezése és építése, továbbá a főművek üzemelése, fenntartása, felújítása és a termelők segítése öntözéses problémáik megoldásában. Az 1949-1950-es években a Hortobágyi Állami Gazdaságnál nagyobbmérvü esöztető öntözés indult meg, de folytatás nélkül abbamaradt. A Borsósi Állami Gazdaság 1951-től kezdve felületi öntözéses módszerrel sikeres magfüves öntözéseketfolytatott, de 1953-ban a fű kiöregedett és az egész területet kiszántották. (11. Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve, I. köt., 25- p)
