Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
A közegészségügyi műszaki feladatok: csatornázás és szennyvíztisztítás Amit a Közép-Tiszántúl vízellátásával kapcsolatban mondtunk, az igaz a szennyvízelvezetésre és -tisztításra is, vagyis ebben a tekintetben nagyobb múltja csak Debrecen városának van. A közel két évszázad alatt kialakult helyzet a Tócó vízfolyást tette a városi szennyvíz fő befogadójává. A Tócó védelmét Debrecen város korábban igen fontosnak tartotta. 1554-ben eltiltotta az idegeneket a „Thoczó tavában" történő halászattól, 1645-ben pedig a tímárokat zavarta el a vízfolyástól, mert a bőrök mosásával a halászatra alkalmas Tócó vizét beszennyezhetik 33 . A vízfolyás védelme ezzel aztán évszázadokra meg is szűnt, ráadásul a későbbiek folyamán medre Debrecen szennyvizének befpgadója lett. így a Tócó 18-20. század közötti története elválaszthatatlan a város szennyvizének elvezetésétől, tisztításától és elhelyezésétől. A csapadék és szennyvíz a középkorban minden városnak, így Debrecennek is nagy gondot jelentett. Az elvezetés gondolata a 18. században azonban fel sem merült, pedig nagy esőzések idején az utcákat elárasztotta az egészségtelen, fertőzést okozó víztömeg, az udvarokból az utcára áramlott a szennyvíz, ennek meggátlására a városi tanács 1714-ben elrendelte, hogy a tizedek kötelesek a szennyvíz utcára áramlását gátak, sáncok építésével megakadályozni 34 . A 19. században aztán egyre inkább megerősödött Debrecen vezetőiben, hogy a város közműveinek fejlesztése nem tűr halasztást.. De a királyi biztosok is sürgették a tanácsot, mielőbb oldja meg a város áldatlan szennyvízhelyzetét. A szennyvízhálózat kiépítésének gondolata is a királyi biztostól - BECK Páltól — származott, aki 1817. szeptember 26-án ünnepélyes alapkő elhelyezéssel indította el a csatornaépítési munkákat. A fedett csatorna kiindulópontja a Miklós utca végén volt. A hálózat gerincvezetéke a tervek szerint a Miklós, Német (Széchenyi), Piac és Hatvan utcán haladt. A rendszer kiépítésével egyidejűleg megkezdték a Piac utcai pallórendszer bontását is, mely a csatornázásnak akadálya volt. Mivel azonban a város szintezési térképe még nem készült el, az elvégzett munkák sok kárt is okoztak. Különösen nagy esőzések idején — ilyen volt az 1822/23-as évben is — okozott gondot a szennyvízzel keveredett csapadékvíz elvezetése. Ilyenkor olyan bűz lepte el Debrecent, amilyet még a többi alföldi településen élő edzett lakók is ritkán éreztek. A város nyugati részén levő csapadék és szennyvíz aránylag könnyebben jutott a Tócóba (ebbe a várost körülvevő árokrendszer nyugati szakasza is besegített), az északi és keleti városrész vízelvezetése azonban sok gondot okozott. Megoldatlan volt a Mester, a Péterfia, a Cegléd (Kossuth) és a Csapó utca szenny- és csapadékvizének elvezetése, pedig már az épülő új városházát is be kellett kapcsolni a hálózatba. A vezetéképítési munkákat a város előbb házilagos kivitelezésében készítette, ez azonban nem vált be, s az építést vállalkozóknak adták ki. POVOLNY Ferenc készítette a „fundamentum falait", Ecsedi István: A Magyar Földrajzi Társaság Alföldi Kutatóbizottságának munkálatai. Debreceni Képes Kalendárium, 1913. 136-137.p. Zoltai Lajos: Debrecen vizei. Debrecen, 1935. 39.p
