Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában
köszönhető, hogy 1895 óta a Tisza fővédvonalán jelentősebb töltésszakadás - az 1947. évi tivadari 37 és a 2001-es tarpai szakadásokon kívül - nem volt 38 . A folyószabályozással és az ármentesítéssel egy időben, - a 19. század második félében - csapolták le a vízrendező társulatok a Tisza-völgy nagy mocsarait: a Szernye-mocsarat, az Ecsedi-lápot és a Sárréteket. 39 A Közép-Tiszántúl területén az átfogó vízszabályozásokat követően - az addig vízrajzilag nehezen meghatározható vidéken — a következő egységes vízrendszerek jöttek létre: -Tisza-balparti vízrendszer, - Hortobágy-Berettyó vízrendszer, - Alsó-nyírvízi vízrendszer, - Körös-jobbparti vízrendszer. Az elvégzett vízmunkálatok jelentették azt a fordulópontot, amely a vizek szabályozásával és ennek a mezőgazdaság érdekeivel való összehangolásával lehetővé tette a korszerű termelés megindítását. Nagy arányban növekedett a szántóföld és nőtt a terméshozam is. Csökkent a vizes rét és terméketlen legelő, nőtt a jobb minőségű legelők aránya, és csaknem egészen eltűnt a nádas. A vízrendezés eredményeként megszűntek az emberre és állatra egyaránt veszélyes járványos betegségek. Korábban a nádasok és mocsarak között nem voltak járható utak, sok esetben az állatokat egyik legelőről a másikra csak nagy kerülőúttal lehetett elhajtani. A mocsarak lecsapolásával egyenes utakat hasítottak ki, amelyeket utóbb kővel burkoltak. Az ármentesített tetületen kialakult a tanyavilág, szaporodott a népesség. Új községek alakultak (Görbeháza, Újszentmargita, Bucsatelep, Pusztaecseg stb.). 40 . Amikor a nagyszabású vízi munkákról szólunk, nem lehet említés nélkül hagyni azokat az embereket, akik több évtizedes kemény fizikai munkával építették az új medreket és emelték a töltéseket. Az ármentesítések, belvízrendezések új földmunkás csapatokat szültek, akiknek immár kenyérkereső életformájává vált a gátak, töltések és átvágások építése. Az árvédelmi töltéseket kezdetben közmunkával, a folyó menti települések lakóinak kirendelésével építették. A tehetősebb gazdák pénzzel váltották meg közmunka-kötelezettségüket, helyettük egyte inkább bérmunkásokat alkalmaztak. Az 1850-60-as években zsellérek, napszámosok, kisebb földeken gazdálkodó parasztemberek szegődtek el - kezdetben lakóhelyükhöz közeleső vidékekre - kubikolni. Aztán mikor az aratás ideje elérkezett, mindegyik hazaeredt, a vízszabályozásoknál keresett pénz inkább jövedelem-kiegészítés volt számukra. A későbbi időkben azután egyre többjüknek szinte kizárólagos megélhetési forrásává vált a kubikos munka. A mederásást, töltésépítést egyre kevésbé lehetett a mezőgazdasági munkák „szünetében" elvégezni, mivel a futószalagszerűen végzett földmunkánál nem lehetett kihagyás. A szakadás történeti-hidrológiai feldolgozását Id. Szlávik L. — Fejér L.: Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén. Vízügyi Közlemények, 1998. 2. sz. Ez a megállapítás természetesen csak a mai országhatárokon belüli Tisza-szakaszra igazi Az állandóan vízzel borított és lecsapolt, valamint ármentesített területek nagysága a Tisza völgyében 25 851 km 2 , az egész országban pedig 38 325 km 2 . A Tiszántúl Vízgazdálkodási Kerettervének (1965) megállapításai.
