Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon A Tiszántúl öntözési tervei A szárazra került területek öntözésének kérdése már a szabályozás megkezdése előtt felmerült. A Tisza-völgy rendezésének is egyik sarkalatos pontja volt, amint azt a Tiszavölgyi Társulat „Szerződvény'-ének 7. pontjában kimondták: „...Tiszavölgy szabályozásának fogalmába nemcsak a Tiszának, hanem a vele közvetett vagy közvetlen kapcsolatban levő folyók és az általok okozott mocsárok és kiöntéseknek rendezését, korlátozását és illetőleg lecsapolását, nemkülönben a tiszavölgyi vízszerkezetnek bárminemű hasznosítását is befoglaljuk." Ezt tükrözi SZÉCHENYI véleménye is, mely szerint: „A vizek szabályozásának főcélja, nem csupán az ártól való megszabadulás, hanem és végeredményben főleg az, hogy a mederbe szorított víz fölöslegét alkalmas csatornákon oda lehessen és akkor vezetni, ahol és amikor arra szükség van. " 1 Mivel mindez az ármentesítések első korszakában nem valósult meg, a szabályozások alatt és után bekövetkezett szárazságok kárvallottjai az ármentesítés megvalósítóit okolták. Ervelésükben emlékeztettek azokra az időkre, amikor a Tisza nagyobb vizei akadály nélkül árasztották el az árterületet, s iszapjukkal megtermékenyítették a földeket. Vidékünkön az aszály hatása legjobban az amúgy is csapadékszegény területeken, elsősorban tehát a Hortobágy medencében érződött, amelyet korábban az árvizek rendszeresen elöntötték. Az árvíztől öntözött szikes réteken kitűnő legelőt talált a jószág. Az árvizek azonban nem mindig a kívánatos időben érkeztek, hanem jöttek májusban, sőt júniusban is, amikor a kaszára váró, vagy már rendre vágott szénát iszapolták el. Ha pedig a jószág ezt a fertőzött legelőt kénytelenségből lelegelte, legtöbbször megbetegedett és elpusztult. Amikor pedig tavasszal érkezett az ár, akkor a szárazon maradt szigetforma szikes hátakra egy gulyajárásra két-három gulya, ménes, sertés és juhnyáj összeszorult, s ha a víz hetekig kinn volt a területen, a jószág nem talált elegendő füvet és éhen veszett. Ha pedig rövid időn belül bekövetkezett az apadás, akkorra a vízmentes területet az állatok lelegelték, lábaikkal kitaposták, és a víztől megszabadult legelőn is csak gyenge, iszappal elborított füvet találtak. Az árvíz által elöntött mélyedésekben, mocsarakban, tavakban a víz sokszor két három évig is megmaradt, s a ha a jószág ezt a fertőzött vizet itta, elpusztult. Árvizek után szinte rendszeresen megjelentek az állatokon a betegségek, melyek a jószágot legyengítették. Csak akkor volt kedvező a helyzet, ha az áradás kisebb területeket öntött el és rövid ideig tartott, majd a víz levonulását esőzés követte, mely az árvíz által hozott iszapot és nyálkát lemosta. 2 Sokan állították, hogy az aszályt a vízzel borított területek csökkenése okozza, mivel elmarad a nagy vízfelületek kigőzölgése, s elmarad a felhőképződés. A tapasztalat azon; A Hortobágy. HORTOBÁGYDebreczeni Hetilap, 1863. január 25. l.p. Kovács István: Észrevétel a Hortobágy czímü czikkre. HORTOBÁGY Debreczeni Hetilap, 1863. március 22. l.p.
