Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Társulatok a Közép Tiszántúl területén a dualizmus korában
gük a Debrecen városa által a 19. század elején kiépített, de azóta elhanyagolt Pece-ér medrének újbóli szabályozása és a rendezett meder karbantartása volt. A társulat ártere valamivel kevesebb mint 1390 kh [800 ha] volt. A vállalt feladathoz szükséges műszaki terveket a debreceni székhelyű VI. Kerületi Kultúrmérnöki Hivatal készítette el, s az érdekeltek a munkát holdankénti 1,88 forintnyi befektetéssel 1899-ben már be is fejezték. Valamivel nagyobb - 1714 kh-as [986 ha] - belvízi ártér rendezésére szerveződött meg 1898-ban a Szabolcs vármegyei Tiszaeszlár-bazsvidéki Vízlecsapoló Társulat. A terület árvízmentesítési szempontból az Alsó Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulathoz tartozott, de az alacsony fekvésű öblözet birtokosai gyakran szenvedtek a belvízkároktól. Korábbi elszigetelt kármentő kísérleteik kudarcán okulva összefogtak, s megbízták VÁRADI Géza társulati mérnököt a belvízlevezetési tervek elkészítésével. A munkákat a közel 10 km-es Bazsi-főcsatorna bővítésével, valamint mellékcsatornák építésével és fejlesztésével végezték el. Később egy belvízátemelő telepet is építettek a főcsatornára. A Tiszaeszlári szivattyútelep mai teljesítménye 1,9 m 3 /s. A Tisza-szabályozás helyzete a 19. század utolsó harmadában 1867-ben kisebb árvíz vonult le a Tiszán, s ez már felhívta az elkövetett hibákra a figyelmet. Az 1876. évi árvízveszélytől már csak a védekezők emberfeletti küzdelme, és a Tisza középső szakaszán, - a Mirhó-gátnál - bekövetkezett töltésszakadás mentette meg az alsó szakasz településeit. 1877-ben a Tisza és a Maros árvize Szegednél találkozott, és ez újabb veszélyhelyzetet teremtett. 1879-ben katasztrófa bekövetkezett, március 12-én a Tisza elöntötte az ország második legnagyobb városát, Szegedet. A vízügyek irányításában az anarchiát előidéző korábbi törvények hatálytalanítása érdekében 1879-ben megalkották a XXXIV. tc.-et, mely az 1871. évi társulati törvényt módosította, illetve kiegészítette. A törvény a folyammérnöki hivatalok hatáskörét és jogkörét bővítette, s biztosította a megfelelő ellenőrzést és állami felügyeletet. Az 1881. évi árvíz tapasztalatai alapján pedig az országgyűlés végre elfogadta a SzÉCHENYi-VÁsÁRHELYi-féle elvet, s az 1884. évi XIV. tc. - az ún. „tiszai törvény" kimondta, hogy „a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása, úgyszintén mindezen folyók völgyének ármentesítése műszaki tekintetben egy egységet képez. "A törvény valamennyi, a Tisza völgyében már megalakult, s a jövőben alakuló társulat részére kötelezővé tette a „Tiszavölgyi Társulat"-ba történő belépést. Ez a törvény világosan igazolta SZÉCHENYI és VÁSÁRHELYI egységes szabályozási tervének helyességét, s azt, hogy a négy évtized alatt bekövetkezett katasztrófák nem a tervezés, hanem a megvalósítás hibái miatt következtek be! Döntő változást jelentett a Tisza-völgy rendezésében KVASSAY Jenő tevékenysége, aki 1891-től negyedszázadon át irányította a munkákat, s akinek 1894-ben készült 12 éves, majd 1907-ben megkezdett 20 éves távlati fejlesztési tervei alapján végrehajtott szabályozások és ármentesítések a megbolygatott tisza-völgyi vízügyi egyensúlyt nemcsak helyreállították, hanem helyes irányba tovább fejlesztették. Ennek volt
