Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

né tették azt, hogy bizonyos áradások a száraz földet megöntözzék. A káros vízborítások megszüntetése, vagy legalábbis időtartamuk csökkentése nem-csak vízgazdálkodási szempontból vált szükségessé, hanem a mezőgazdaság népességeltartó képességének fokozása, a növekvő népszaporulat munkalehetőségének biztosítása érdekében is. Szakmai berkekben egyre inkább elfogadottá vált az a nézet, hogy a kedvezőtlenebb talajviszonyokat is ki lehet egyensúlyozni a jobb talajműveléssel, alkalmasabb növényi kultúrák termesztésével, a helyes vetésforgóval, a talaj vízháztartásának szabályozásával, azaz a magasabb szintű agrotechnikával. A talajjavítás gondolatának egyik kiváló képviselője volt KVASSAY Jenő, aki későbbi működésének ars poeticáját 1875-ben a következő szavakkal írta le: "Utódaink útja és a mi eddigi utunk egymással homlokegyenest ellenkeznek: míg mi a folyók szabályozásával azok vizét gyorsan levezetni törekedtünk, addig unokáink gátakkal fogják azokat torlasztani és az országban visszatartani. Lehetőleg sokat és nagy területeket öntözni...". A talajjavítások ügyét pártoló földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter, br. KEMÉNY Gábor - miközben KVASSAYT, mint kultúrmérnököt a minisztérium állományában alkalmazta - utasította a közigazgatási hatóságokat a már meglévő és az igényelt öntözési, lecsapolási és alagcsövezési munkák adatainak összegyűjtésére. 1878-ban KVASSAY még egyedül végezte feladatát, de a következő esztendőben már 4, 1880ban 6, 1884-ben pedig 7 mérnök, s mellettük 17 segédmérnök állt a kultúrmérnöki munkák rendelkezésére. Az ország területét kultúrmérnöki kerületekre osztva kezdetben Budapestről intézték mind a nyolc kerület ügyeit. Az első területi hivatalok a vízjogi törvény végrehajtására 1886-ban alakultak meg Székesfehérvár, Komárom, Miskolc, Kassa, Sátoraljaújhely, Debrecen, Kolozsvár és Budapest székhelyekkel. A kormányzat előtt kezdettől fogva világos volt, hogy a kultúrmérnöki terveket és az azokkal kapcsolatos kivitelezési költségeket csak nagyon kevés birtokos tudja magára vallani. Ezért a mérnöki munkák (szaktanácsadás, helyszínelés, felvételezés, tervezés, a kivitelezési munkák irányítása) anyagi terheit a birtokosok helyett az államkincstár vállalta magára. Meg kell azonban jegyezni, hogy a vízmesterek munkája költségeinek túlnyomó részét már az érdekelt birtokos fedezte. A mérnök ily módon független volt a birtokostól, és fel sem merülhetett az a vád, csak azért ajánlja bizonyos vízi