Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)
Előszó (Dr. VÁRADI József)
létre. A törvényhozás lehetővé tette az ármentesítő társulatoknak, hogy illetékességi területüket műszaki ártérfejlesztéssel növeljék, ami a magasabban fekvő területek bevonását jelentette. Az addig tapasztalt legmagasabb vízállás alapján kijelölték azokat a területeket, amelyek védmüvek nélkül víz alá kerülhetnének. Fokozatosan minden veszélyeztetett terület a társulatok védelme alá került, de a szabályozás miatt megemelkedett árvízszintek nyomán az ártérfejlesztést időnként meg kellett ismételni. 1887-ben miniszteri rendelet írta elő a minimális hullámtéri szélességet, melynek alapján több töltés-hátrahelyezés - régies szóval "bellebbezés" - történt. 1888-ban a társulatok előzetes megkérdezése után szintén rendeletileg szabályozták a minimális töltésméreteket. 1895-ben és 1919-ben központi rendeletre emelni kellett a gátakat. 1890 óta az első világháborúig a szabványméretekre kiépített védőgátakon a Tisza mellett csak egy esetben fordult elő gátszakadás, éspedig a Cibakházi Ármentesítő Társulat vonalán, amelynek következtében 9 800 kh (56 km 2 ) került víz alá. A szervezeten kívüli birtokosokat a műszaki ártérfejlesztés után kötelezni lehetett a belépésre. (A vízhasznosító társulatok esetében nem volt ártérfejlesztés, ezek teljesen önkéntes szervezetek voltak.). Lehetőség volt arra is, hogy az ártéri területek osztályozását a közgyűlés határozata alapján módosítsák, attól függően, hogy melyik terület mennyire volt veszélyeztetett. A társulatoknál ugyanis az ártéradó-kivetés nagyrészben az árterek osztályozásán alapult. Az osztályokat az árvízszinteknek a mentett területre való kivetítése, a vízborítás veszélyének a nagysága és az ármentesítésből nyert haszon alapján, illetve a földminőség (művelési ág) szerint, helyszíni becslés, a bérleti viszonyok, a kataszteri tiszta jövedelem, stb. alapján állapították meg. Az 1885-ös vízjogi törvény kimondta az ármentesítésből előnyt élvező vasutaknak, valamint állami épületeknek járulékfizetési kötelezettségét is. E törvény szerint mindazon érdekeltség, amely gazdasági előnyt húz az ármentesítésből, a haszonnal arányban köteles hozzájárulni a költségekhez. Szükség esetén a társulatok átszervezését, illetőleg védelem alatt álló területen új szervezetek létrehozását záros határidő alatt végre kellett hajtani. Ellenkező esetben a minisztérium a nagyobb ártéri birtokosokból és községek képviselőiből bizottságot (azaz kényszertársulást) alakíthatott, amely az elvégzendő munkákat megszervezte, s felelt a járadék behajtásáért.
