Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

51. vi tivadari gátszakadás helyreállítása 1948-ban. A látvány, ami az egykori védekezők szeme előtt lejátszódott, félelmetes lehetett. Másfél méter magas vízoszlop tört át a mentett oldalra. A töltés előterében lévő fűzfaerdőre olyan erővel zúdult a víz, hogy az egész erdő ledőlt. De a legnagyobb pusztulást mégsem ez jelentette, hanem az összeomlott házak, elvesztett jószágok és értékek. A mentés azonnal megindult. Több száz embert az utolsó pillanatban, még nedves ruhában menekítettek el. Nagy szerencse volt, hogy a háborúban elpusztított Tisza-hidat addigra helyreállították. Akit csak lehetett ezen a hídon szállítottak át a biztonságos túloldalra. A tivadari gátszakadás miatt elöntött falvak között akadtak olyanok is, így például Gulács, Tarpa, Hete, Fejércse, Tákos, Jánd és Geregelyiugornya melyeknek lakói elől az áradás elzárta a Vásárosnaményba vezető utat, s csak az ellenkező irányba Beregszász felé, a szomszédos Szovjetunióba tudtak átmenekülni. SÍK Jenő, a Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat főmérnöke tájékoztatta arról a helyi sajtót, hogy a január 5-ikén, kedden tartott értekezleten jelen voltak a szovjet fél képviselői, akik felajánlották: adott esetben az emberek a határon túlra menekülhetnek. Az aggasztó árvízi hírek hamar eljutottak Budapestre is. A DiNNYÉs-kormány kommunista tagjai, OLT Károly népjóléti miniszter, majd néhány nap múlva VAS Zoltán, a Gazdasági Főtanács mindenható főtitkára a helyszínre utaztak