Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

A HORTOBÁGY-MEDENCE VIZEI

2. ábra. A hortobágyi puszta régészeti térképe visszatértek, s falvaikat újra felépítették. A XVI. század elején egymást érték a kis magyar falvak a Hortobágy folyó mentén. Víz, hal, jószág, nyár és tölgyerdö elegendő volt ezen a tájon, s 12 nagyobb település volt a Hortobágy-medencében, melyek közül többnek egyháza is volt (Zám, Derzs, Szabolcs, Papegyháza, Balmaz, Csécsfalva). 1594-ben aztán Gázi Giráj tatár kán teljesen elpusztította ezeket a településeket, melynek lakosait rabságba hurcolták, s csak keveseknek sikerült Debrecenbe, vagy más távoli településre menekülni. Nemzetünk tragédiája talán sehol nem érzékelhető annyira, mint a Hortobágyon, melyet a XVII. századra pusztává változtattak a háborúk. A lakatlanná vált terület nagy részét aztán Debrecen vásárolta meg, erdeit fokozatosan kiirtották, s a valóban pusztává vált területen a város polgárainak akkor nagy jövedelmet biztosító hatalmas gulyái, ménesei és nyájai legeltek.

4 A HORTOBÁGY-MEDENCE VIZEI Annak ellenére, hogy a Tiszát partmenti dűnéi elválasztották a Hortobágy-medencétől, a terület vízviszonyait az ingadozó csapadékon kívül kétségtelenül a Tisza vízjárása határozta meg, mivel a Tiszadob és Polgár közötti szakaszon kiömlő nagyvizek a Hortobágy völgyében vonultak le. Ilyenkor sokszor elöntés alá került a Hortobágy teljes ártere, s az elöntések több hónapig tartottak. ATisza töltésezése után még kétszer, 1855ben és 1888-ban árasztotta el vizével a medencét. Debrecen város közigazgatási határa is érintette a Tiszát, sőt Herepnél még a jobb parton is a város volt birtokos.