Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
emésztéséről különböző vízállásoknál" című tanulmányát, amely a Magyar Tudós Társaság Évkönyvében, 1845-ben jelent meg. 45 * A munkával kapcsolatban több szerző — GONDA (1896) nyomán — a függélysebességi görbe alakjának megállapítását tartja a legjelentősebbnek. Kétségtelen, hogy VÁSÁRHELYI korában, kellő számú mérési adat hiányában, a sebességnek a mélység szerinti megoszlása tekintetében teljes bizonytalanság uralkodott. Gothilf HÄGEN, akit a német szakirodalomban sokáig a „vízépítéstan atyja"-ként emlegettek, VÁSÁRHELYI közleményével egyidős kézikönyvében (1844) 48 így írt: ,,A sebességcsökkenések nagyobb mélységek esetén uralkodó törvényszerűsége eddigelé semmiképpen sincs felderítve". Egyes szerzők függőleges vagy vízszintes tengelyű parabola ill. ellipszis szerinti**, mások hiperbolikus, vagy logaritmikus eloszlás mellett foglaltak állást, és voltak olyanok, akik minden törvényszerűséget tagadtak, vagy — egyszerűség kedvéért — egyenessel helyettesítették a sebességeloszlási görbét 49 . VÁSÁRHELYI a szóban forgó mérés során a mai Szabadság-hídi szelvény magasságában 31 függéiy 2-13 pontjában észlelt összesen 230 érték alapján vízszintes tengelyű parabolával írta le a sebességnek a mélység szerinti csökkenését, és ebben első volt. Közleménye 16 évvel (!) előzte meg az amerikai Andrew A. HUMPHREYS és Henry L. ABBOT művének megjelenését (1861)^°, amelyben a szerzők 222 sebességi görbe elemzése alapján jutottak a VÁSÁRHELYI ével azonos megállapításra.*** Mivel a Mississippi folyamon Carroltonnál végzett méréseikhez csupán kapcsolt úszókat használtak, a szél befolyása miatt eredményeiket többen megbízhatatlannak mondták. Munkásságuk ennek ellenére világhírre tett szert****; könyvüknek a vízmozgás törvényszerűségeire vonatkozó fejezete egy évtizeden át foglalkoztatta a szakköröket és legalább 20 angol, francia, német, hollandus, sőt magyar közlemény 52 , fordítás és vitairat tárgyalta. VÁSÁRHELYI tanulmánya ugyanakkor ismeretlen maradt.... Semmiképpen sem csökkentjük VÁSÁRHELYI érdemeit, ha - egyes túlzókkal ellentétben — tárgyilagosan megállapítjuk, hogy nem „fedezett fel" valamilyen új hidraulikai törvényt és ilyesmire nem is gondolt. Utalva a mérés nehézségeire és tetemes költségeire, célja ,,egy o 1 1 y maxima [megállapítása volt], melly által e munka rövidítése elérhető". * A tanulmányt teljes terjedelmében közli GONDA Béla is (1896) 46 . KOLUPAILA bibliográfiájának bevezető fejezetében időrendben felsorolja a 19. században végzett nevezetes vízhozamméréseket 7 és köztük a szóban forgó 1838. évi dunai mérést is. Mivel VÁSÁRHELYI tanulmányában a mérés időpontját nem említette, az adat közleményének évével, 1845-tel szerepel. ** VÁSÁRHELYI tanulmánya voltaképpen a gyakorlati tapasztalás által megtámogatott válasz NY IR Y István sárospataki professzornak. ,,A' folyóvizek belsőinek tudákos ismerete" címmel a Magyar Tudós Társaság 183~7-es Évkönyvében megjelent elmélkedésére. NYIRY a 18. századi szerzők ZENDRINI, BRÜNINGS és mások, de legfőképpen J. F. HENNERT utrechti professzor munkái alapján, mérési eredményeiket figyelembe véve, elméleti úton úgy okoskodik, hogy a függőleges sebességeloszlás egy ellipszis görbével jellemezhető, s az egyes függélyekben elegendő a felszínen és a középmélységben mérést végezni. E mérések alapján megszerkeszthető az ellipszis, melynek nagy tengelye a függéllyel esik egybe, fél kis tengelye pedig megegyezik a maximális függélysebesség helyével és nagyságával. *** A különbség a VÁSÁRHELYI ill. a HUMPHREYS és ABBOT által szerkesztett sebességeloszlási görbe között ott volt, hogy VÁSÁRHELYI parabolájának tengelyét a vízfelszín felett, míg az amerikaiak — méréseik alapján — a vízszintes parabola tengelyét a legnagyobb sebesség helyén, a vízfelszín alatt vették fel. **** Az igazsághoz tartozik, hogy HUMPHREYS és ABBOT eredményei is közel 2 évig ismeretlenek maradtak Európában. Az általuk 1861-ben kiadott könyv mindössze 1250 példányban jelent meg, s mint G. KOHL professzor a GREBENAU-féle német kiadás előszavában megállapítja, jó ha fél tucat került belőlük annak idején német földre.
