Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
Nem volt kevésbé jelentős VÁSÁRHELYI tanulmányának második része, amelyben a Duna budai szelvényében különböző vízállásnál lefolyó vízhozamokról közölt táblázatos öszszeállítást. A 0-tól 24 lábig [kb. 756 cm] terjedően lábankint megadott vízhozamok kiszámításához a vízállás és a szelvény-középsebesség között állított fel összefüggést. Ehhez három * vízhozammérésből származó adatpárja volt , amelyekhez negyedikként a város alatti Kopaszizátony magasságának megfelelő képzelt vízálláshoz tartozó zérus érték járult. A legalkalmasabb három adatpár alapján meghatározott parabolikus összefüggés bármely vízálláshoz megadta a szelvény-középsebességet és ennek a megfelelő szelvényterülettel való szorzása a vízhozamot. A VÁSÁRHELYI-éhez hasonló táblázatot már jóval korábban közölt a Rajna baseli szelvényére vonatkozóan a svájci H. C. ESCHER ( 1821 ) 54 . Ebben tehát nem volt úttörő VÁSÁRHELYI, bár biztosra vehető, hogy a svájci munkát nem ismerte. Mindazonáltal 3 évvel megelőzte a francia A. BAUMGARTEN-t, aki a Garonne tonneinsi szelvényére vonatkozóan közölt vízhozam-táblázatot, és — elsőként — vízhozamgörbét is rajzolt, sőt megjegyezte, hogy az áradás idején mért pontok tőle jobbra, az apadásnál mértek balra esnek (!) Ezek ellenére joggal hangsúlyozza KOLUPAILA 55 , hogy a Dunára vonatkozóan (nemcsak a magyar szakaszra!) elsőként VÁSÁRHELYI határozott meg összefüggést a mindenkori vízállás és a vízhozam között. VÁSÁRHELYI a hidrometria iránti érdeklődésének már a fentiekben ismertetett tanulmány megjelenése előtt is tanújelét adta. Mint a Magyar Tudós Társaság tagja, 1842. évi akadémiai pályakérdésként — többek között — a következő kitűzését javasolta: ,,Minő eszközök használtattak eddigelé a' folyók sebességének mérésére. Adassék elé mindegyiknek theóriája, mely alkotásának és a' vele bánásnak alapul szolgált; 's fejtessenek ki mindegyiknek hiányai és egymás fölötti elsőbbségei" í6 A Duna-mappáció befejeztével a magyar vízrajzi tudomány fejlődésének első szakasza is lezárult. Már az 1830-as évek végén és az 1840-es évek elején megkezdődött a gyakorlati tapasztalatok feldolgozása, s az eredmények szélesebb körben ismertté tétele. Kiderült, hogy az addig használt sebesség- és vízhozamszámítási képletek (Dubuat, Chézy-Eytelwein . . . stb.) kevéssé felelnek meg a sebes folyású Duna-víznek, pontos eredményeket csak a szelvény több függélyében fenékig tartó szárnymérésekkel lehet elérni. * Az 1838 októberi mérésen kívül további két mérés időpontja ismeretlen. VÁSÁRHELYI annyit közöl, hogy mindkét alkalommal csak 2-2 függélyben, a bal parttól 25 ill. 80 öl (47,4 ill. 150 m) távolságban végeztek fenékig terjedő pontonkinti mérést; a többi függély középsebességét a felszíni sebességből arányossági alapon határozták meg és ezeket az értékeket használta fel a vízhozam kiszámításához. Az eredmények az eljárás lelkiismeretessége ellenére sem tekinthetők az 1838. évi méréssel egyenlő értékűnek. Éppúgy nem, mint a fővárosi Duna-szakasz 1831—32. évi felvételének idejéből származó, az irodalomból ismert mérési adatok. Ekkor ugyanis csak az egyes függélyek felező pontjában mértek sebességet és az így kapott értékek számtani közepét tekintették szelvény-középsebességnek. A Duna budapesti szakaszán az 1830-as években elvégzett vízhozammérések hibaforrásaival és azok korrekciójával KUZMANN Gábor tanulmánya (1981) foglalkozik részletesen.
