Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
3. A mezőgazdasági vízhasznosítások
rendezett területek nagysága (35 000 ha 60 000 kh) is fokozatosan csökkent — mégpedig elsősorban a belvízcsatornákból való öntözés fokozatos felhagyása és a helytelenül művelt szikesek kimerülése miatt. 102 A kormányzat idejében felfigyelt a zsákutcába torkolló fejlődés veszélyeire. Az 1086/1955 (X. 5.) MT sz. határozattal gondoskodott az öntözésfejlesztés terén elkövetett hibák kiküszöböléséről — és az elért eredmények megszilárdításával a további egyenletes és biztos fejlődés megalapozásáról. Az öntözéses gazdálkodás fejlődésének e második szakasza 1955-től 1967-ig számítható, mert újabb döntő fordulatot ezen a téren is csak a Kiskörei Vízlépcső építésének megkezdése hozott. Ezen belül legfeljebb két — meglehetősen egymásba olvadó — kisebb szakaszt különböztethetünk meg: az 1955—1960 közötti „stabilizáció" időszakát, amelyet főleg a belvízcsatornák kettős használatának és következményeinek a felszámolása jellemez, és az 1960—1967 közötti szakaszt, amelyben a minőségi változások mellett lassúbb ütemű, de megalapozottabb mennyiségi fejlődés is jelentkezik. 103 Az újjászervezés munkája az 1955. évi felméréssel indult meg, amely 19 pontban foglalta össze a feladatokat, a kiviteli költségeket pedig 11 540 000 Ft-ra becsülte. Az első feladat a belvízcsatornák kikapcsolása volt az öntözővíz-szállitásból, egyrészt az öntözővízellátás javítása, másrészt a belvízrendszerek túlterhelésének megszüntetése érdekében (kapcsolatban vízlevezető kapacitásuk növelésével). Ezt a munkát a Karcagi II., a Villogó, a Kakát és a Doba belvízcsatornák tehermentesítésével kezdték meg. (Egy részük terhelését azonban napjainkig sem sikerült teljesen megszüntetni.) A vízkivétel korszerűsítése érdekében ebben az időben villamosították a tiszabői, kőtelki és makkosi vízkivételt, és elektromos hajtású szivattyúkkal szerelték fel az úszóműveket. A Közép-Tiszavidék öntözéseinek fejlődése szempontjából is nagy jelentőségű volt a Bakonszegig elkészült Keleti-Főcsatorna 1956. júl. 14-i megnyitása, ami lehetővé tette a Körösvölgybe való vízátvezetést a terület tiszai „vízpótlását". Területünk ma is 11 m 3 /s öntözővizet kap a Tiszalöki öntözőrendszerből, ami a vízhiányban szenvedő karcagi, túrkevei, mezőtúri és mesterszáílási területek öntözővíz-ellátását biztosítja. 104 Mivel a stabilizációs program fő célkitűzése a meglevő (és fokozatosan korszerűsített) öntözőrendszerek kapacitásának minél teljesebb kihasználása volt, az egész időszakban csak néhány új, kisebb öntözőfürt épült (Tiszapüspöki, Tiszakécske). A terület öntözéses gazdálkodásának újjászervezése elsősorban a rendkívül vízigényes rizstermelés háttérbe szorítását és a célszerűtlenül telepített és kialakított rizstelepek megszüntetését tette szükségessé. A stabilizációs időszak átmeneti területcsökkenésének ez a fő oka, hiszen a rizs még 1955-ben is az ország öntözésre berendezett területének 75%-át foglalta el. (Az öntözéses gazdálkodás termelési struktúrájának megváltoztatása nemcsak gazdasági, hanem politikai követelmény is volt, mert a rizstermelés „felfuttatásának" kudarca sokak szemében a hazai öntözéses gazdálkodás csődjével volt egyértelmű.)* * Ez a „csőd" valójában a történelemből már ismert korábbi eseménysorozat megismétlődését jelentette: azokét a hibákét, amelyekkel a századfordulón etopai hírűvé vált (az 1900. évi Párizsi Világkiállításon szenzációt keltő és aranyéremmel kitüntetett!) bácskai magyar rizstermelést a tőkés bérleti rendszer rablógazdálkodása — néhány év alatt lezüllesztette. — Helyénvaló tehát itt azt is megjegyeznünk, hogy hazánkban a török kor, majd némi megszakítással, II. József olasz telepítései óta, tehát kétszáz éve folyamatosan gyakorolták a rizstermelést. Elterjedését — az említett(ek)hez hasonló helyi kudarcok mellett — lényegében a XIX. század ökoszisztéma-váltása: a „mocsárvilág" felszámolására való törekvés akadályozta meg. Az 1940 1950-es évek közép-tiszavidéki rizs-programjának nagy érdeme, hogy erre a reális, régóta ismert, de valójában kellőképpen soha nem hasznosított lehetőségre ismét felhívja a figyelmet. A végrehajtás során — a kedvezőtlen körülmények és a tapasztalatok hiánya miatt — elkövetett hibák, ezt a tényt nem homályosíthatják el! (K. Zs.) m
