Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
3. A mezőgazdasági vízhasznosítások
A mezőgazdasági termelés belső törvényeit semmibe vevő voluntarista tervezés veszélyeinek intő példája az alábbi — a rizstermelés területi növelésére és a termésátlagok csökkenésére vonatkozó, ellentétes irányú adatsor: 106 25. sz. táblázat A rizs vetésterületének és termésátlagának alakulása 1950—1955 között Év: Vetésterület Termésátlag 1950 7 757 ha (13 421 kh) 35,8 q/ha (20,7 q/kh) 1951—1953 11—15 000 ha (20—26 000 kh) 24,7—25,6 q/ha (14,3—14,8 q/kh) 1954 23 085 ha (39 938 kh) 15,9 q/ha (9,2 q/kh) 1955 26 426 ha (43 718 kh) 6,9 q/ha (4,0 q/kh) A „rizstermelés csődjét" természetesen nem csupán az alkalmatlan szikes területek hasznosítása és az igénybevett belvízcsatornák ,,kettős használata" okozta. (Ami nem is volt kettős, mert belvízlevezető funkciójuk ellátására valójában képtelenné váltak!) De nem elegendő magyarázat erre az olcsón (műszakilag tökéletlenül) kialakított rizstelepek beruházásainak mielőbbi megtérülését erőltető monokulturális termelés sem. Más okok is közrejátszottak, illetve mindezek hatása főleg közvetve, áttételesen érvényesült, ami sokak elől és sokáig eltakarta a mélyebben fekvő igazi okokat: az öntözővíz cseréjének lehetetlensége különböző rizsbetegségek megjelenésére és elterjedésére, valamint a telepek elgyomosodására vezetett. De ugyanez tette lehetetlenné (kapcsolatban a „másodlagos szikesedéssel") a talaj táperejének és a megfelelő talajszerkezetnek a fenntartását, illetve felújítását is. A terepelőkészítés hiányában jelentkező egyenetlen vízborítás ugyancsak segítette az elmocsarasodást, és i. t. 107 108 Ahogy a rizstermelés hibás gyakorlata nem jelenthette az öntözés csődjét, ugyanúgy nem következik belőle a hazai rizstermelés lehetetlensége sem: csak a neki megfelelő műszaki, agrotechnikai és szervezési feltételeket kell megteremteni. A műszaki feltételeket illetően jelentős előrehaladást hozott a gépi tereprendezés fejlődése és a nagyüzemi művelés feltételeinek megfelelő (átjárható rizsgátos) ,,kubáni módszer", valamint a szintvonal menti rizsgátak kialakítása, mezőgazdasági vonatkozásban pedig az ellenállóbb rizsfajták kiválasztása, a gyomirtó szerek használata és a vetésforgó bevezetése. Amikor pedig a rizs vetésterülete 1965-ben mindennek ellenére a minimumra (14 899 kh ^ 8 612 ha) csökkent, a rizs felvásárlási árának rendezésével sikerült újabb lendületet adni termelése fejlődésének. Ma már nem vitatható, hogy a kedvező hazai éghajlati viszonyok a jövőben is jelentős — bár a vízkészlet által korlátozott — szerepet biztosítanak a rizstermelésnek, mégpedig főleg a Közép-Tiszavidék mezőgazdasági vízhasznosításának fejlődésében. De ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a rizstermelés az öntözéses gazdálkodásban többé nem foglalhat el vezető szerepet. A fejlődés a kevésbé vízigényes kultúrák és a korszerű öntözési módok elterjedése: a szántóföldi, kertészeti, valamint a rét- és legelőöntözések térhódítása irányába mutat. Mindez azonban nemcsak a gazdasági-műszaki fejlesztésen múlik,
