Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

4. A vízgazdálkodás új súlyponti feladata — a vízellátás-csatornázás

nyár, nézzük. Ez ugyanis az 1940. évi 22%-ról 1958-ig 39%-ra, napjainkig pedig 46%-ra nőtt, A város 53,8 km-es csatornarendszere jelenleg még tisztítatlan szennyvizet bocsát a Tiszába s ezért a fenntartó víz- és csatornamű vállalatnak szennyvízbírságot kell fizetnie. Ennek összege 1975-ben 4,5 millió Ft-ra rúgott. Mivel azonban a bírság ismétlődés esetén progresszíven nő — ez is sürgeti a központi szennyvíztisztító telep mielőbbi megépítését.

1

" 4.3. IPARI VÍZHASZNÁLATOK, VÍZELVEZETÉS, VÍZSZENNYEZÉS ÉS VÍZMINÖSÉGVÉDELEM A KÖZÉP-TISZAVIDÉKEN A Közép-Tiszavidék jelentős (mezőgazdasági) nyersanyag termelése ellenére iparilag az ország legelmaradottabb területei közé tartozott. így ipari vízellátási problémák sem igen merültek fel, kivéve a csekély hozamú Zagyva mentét, ahol a vízbeszerzés gondjai mellett az ipari vízszennyezés is már korán és veszélyes mértékben jelentkezett. Szolnok első ipari üzemei, a régi kamarai üzemek utódai: a Sóraktár és a Szolnoki Fapiari Vállalat vízigény szempontjából nem voltak számottevőek. Nagyobb vízszükséglettel csak a Gőzmalom és a Középponti Vasút régi műhelyéből kifejlődött MÁV Járműjavító (a gépipar szerény helyi képviselője) jelentkezett. Az utóbbi már a századforduló előtt önálló vízművet létesített tiszai vízkivétellel. A Gőzmalom vízellátását sokáig artézi kút biztosította, de a század elején itt is épült tiszai vízkivétel és vízmű. Mindezeknél jelentősebb volt a Szolnoki Cukorgyár vízműve, mely a városival egyidőben és ahhoz hasonló megoldással épült (1910—1912). A gyár telepítését a jó répafelvásárlási lehetőségek és a termékek könnyű továbbszállítása egyaránt indokolta. Az önálló vízmű gazdaságosságát azonban a kampányszerű üzem nem biztosította s a befogadó lökésszerű szennyvízterhelése is kedvezőtlenül érintette a vízfolyás biológiai egyensúlyát. Az igazi problémák azonban csak később, az 1930-as években épült Szolnoki Papírgyár üzembeállításával jelentkeztek. Jellemzően a kapitalista kor anarchikus ipartelepítésére, vízjogi viszonyaira és vízügyi szemléletének rövidlátására: a gyár szennyvizeit tisztítás nélkül a két nagy élelmiszeripari üzem, a cukorgyár és a gőzmalom vízkivétele felett vezették be a Tiszába. A jelentéktelen papírgyár így egyszerre két fontos élelmiszeripari üzem termelési költségeit növelte meg. A közegészségügyi szempontból is veszélyes helyzet hosszas jogi bonyodalmakra vezetett, azonban a kielégítő megoldás elmaradt. Hasonló problémák kísérték a terület egykor híres bőriparának „utódaként" létesített Martfűi Cipőgyár vízhasználatát is. (A gyár a közismert cseh Bata Cipőgyár magyarországi fióküzemeként létesült és az utóbbi évtizedekben fejlődött nemzetközi hírű export-vállalattá.) A terület egyéb üzemei: számos gőzmalom, több agyagipari üzem, a törökszentmiklósi kaszagyár stb. saját kútról biztosították vízellátásukat. (Jászapátiban pl., mint láttuk, Zsigmondy Vilmos már 1867-ben fúrt ilyen céllal kutat.) A peremvidéken azonban, a hatvani és a nagyselypi cukorgyár esetében, a Zagyva csekély kisvízi hozama miatt korán jelentkeztek az ipari vízhasználat okozta nehézségek, a vízbeszerzés tekintetében éppúgy, mint az időszakos üzemmel egybe eső kisvíz idején erősen túlterhelt befogadó szennyeződése miatt.

146 A Zagyva nemcsak az ember és állat számára szolgált ivóvízbeszerzési forrásul, hanem halászata és rákászata — mely egykor országos hírű volt — főleg a tiszai halászat hanyatlása óta növekvő szerepet játszott számos település ellátásában. A fenyegető veszélyt először — már a századfordulón, de a későbbi idők számára is tanulságosan, a hal- és rákállomány ismételten fellépő s egyre fokozódó pusztulása jelezte. Ezért az érdekelt parti települések Jászberénytől Szolnokig (Alattyán, Jánoshida, Alsószent-