Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

4. A vízgazdálkodás új súlyponti feladata — a vízellátás-csatornázás

alkalmazása. Vagyis a többletköltségnek jó részét a városi vízmű a vízszennyezést fokozó szennyvizüket kellő tisztítás nélkül a Tiszába bocsátó ipartelepektől „vállalja át". A még szennyezetlen Tisza vizének felhasználására alapított szolnoki vízmű víztisztítási technológiája az idők folyamán, 1910-től napjainkig, keveset változott, és lényegében ma is a fentebb említett három műveletből áll. Az új vízmű víztisztítási technológiája azonban — egyfelől a vízminőség romlása, másfelől a változatlan biológiai követelmények, sőt növekvő igények miatt — hét egymást követő műveletre bővült: — szűrés (szitaszűrőkön, illetve zárt dobszűrőkön), — levegőztetés (a kellemetlen szagok és ízek eltávolítása végett), — vegyszer-bekeverés) (amely maga is tovább: négy szakaszra tagolódik, illetve négyféle anyag felhasználását teszi szükségessé), — derítés (a vegyszeres kezelés után fennmaradó lebegő anyagok eltávolítására), — másodszori szűrés (az ugyanilyen eredetű durvább anyagok eltávolítására), — és végül a víz csírátlanítása a közismert klórozással. A korábban alkalmazott tisztítási műveletek megkétszerezésének és kiegészítésének megfelelően az egész vízmű berendezése is rendkívül összetetté vált. A régi vízmű egész berendezéséből csak a vízkivételi mű, valamint a tiszta vizet szállító szivattyúgépház — vagyis a folyamat elejének és végének hagyományos gépészeti berendezése — használható fel. A bonyolulttá vált technológia zavartalan folyamatának biztosítása — főleg a vegyszeres kezelés: a vegyszer-bekeverő labirint, a vegyszer oldó-tárolók és a vegyszer adagolók vezérlése — magas szintű automatikák és vezérléstechnikai berendezések alkalmazását teszi szükségessé. A csatornázás fejlődése Szolnok esetében és 1945 után sem tudott lépést tartani a vízellátás fokozódó ütemű fejlődésével. A kielégítő megoldást hozó csatornázási rendszer és korszerű szennyvíztisztító mű építése csak az V. ötéves tervben kezdődik meg.

143-143/a 1945 előtt, mint ismeretes, a városnak csak két része volt csatornázva: a legsűrűbben lakott belváros és a Zagyván túli új negyed. Az előbbi hálózata egyetlen főgyűjtőn keresztül (a mai Úttörő utca vonalán) vezette a tisztítatlan szennyvizet a Tiszába; az utóbbi rendszer végpontjában épült az első szolnoki mechanikai tisztítóberendezés. (Az egész hálózat hossza mindössze 16 km volt és az ún. egyesített rendszerben épült.) A felszabadulás után, az újjáépítés súlyos feladatai közepette, csak 1953-ban készülhetett el az első fejlesztési terv: a város „általános csatornázási terve", három vízgyűjtő kialakításával. E három vízgyűjtő körcikk-szerűén helyezkedik el egymás mellett: az I. a Zagyván túli városrészt foglalja magában, a II. a Tisza—Zagyva szögét a Budapest—Debrecen útvonaltól északra, míg a III. az ettől délre fekvő városrészt, az ún. ipari övezettel együtt. Mivel a korai tervezés még nem számolhatott a városfejlesztés és népességnövekedés reális perspektíváival, hamar túlhaladottnak bizonyult és állandó, de végleges megoldást nem hozó fejlesztésre szorult. Napjainkban készült el a csatornázási rendszer végleges terve, amelynek alaplétesítménye a napi 40 000 m

3 kapacitásra méretezett központi szennyvíztisztító telep. I. üteme az V. ötéves terv során épül meg.

143a A rendszer végleges kiépítésével a város teljes szennyvize, megfelelő átemelők útján, egy helyen, a cukorgyár térségében elhelyezendő központi szennyvíztisztító telepen keresztül jut a befogadó Tiszába. A korábbi vízbevezetések megszűnnek, illetve csak záporok esetén működnek, mint az ötszörösön felüli természetes hígítást biztosító túlfolyók, vészkiömlők. Szolnok jelenlegi lakásállományának csak 20—22%-a van bekapcsolva a csatornahálózatba, ami azt jelenti, hogy a város e tekintetben a megyeszékhelyek sorában, az utolsók között, a 15. helyen áll. Kedvezőbb viszont a helyzet, ha a csatornázott területen lakók ará-