Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

5. A „Tiszavölgy rendezésének" további feladatai — A vízhasznosítások helyzete a Közép-Tisza vidékén a XIX—XX. században - 5.2. A mezőgazdasági vízhasznosítás

célkitűzéseinek megfelelően, sőt megfogalmazását is elfogadva — egyaránt feladatának tekintette a ,,vizek mindennemű hasznosítását" . . . Széchenyi István ugyanis szinte kezdettől fogva vízügyi tevékenysége — „vízügyi politikája" — alapelvének tekintette, hogy a szabályozási munkálatokat csak átfogó „vízrendezés" keretében, s a vízhasznosításokat is tekintetbe véve lehet és kell megvalósítani: „Feladat . . , vizeinket Dunánktúl kezdve úgy rendelni el, hogy azok lehetőségig hajózási csatornákul szolgáljanak, vízáradásaink átka megszűnjön, de mindek felett, ne legyen elrontva, — hol a természet alkotta, — az irrigatioi (öntözési) lehetőség, mely honunkat szintolly nagy áldására lehetend jövendőben . . . mint közösüléseink akármilly könnyítése."

147 Szavai valójában csak a Közép-Tiszavidék vízügyi történetének ismeretében kapnak értelmet. De, hogy félreértés ne essék, szavait ismételten és még részletesebben is megmagyarázta :

147/

;i „...vizeink szabályozását ... ha minden oldalról megfontolás s tökéletes összefüggés nélkül vitetik végbe, . . . alkalmasint többet fog egy vidéknek ártani, mint amennyit használna másiknak, sőt talán még azon tájt is fogja sújtani, mellynek kedvéért vitetett végbe, minthogy csak egy kissé hosszabb időt tekintve még nagy kérdés, a mezei gazdákra nézve, valljon mi sorvasztóbb baj: a néhai nagyobb víz-e, vagy a közönséges és kivált alföldön olly tikkasztó szárazság; midőn minden esetre alig követhetni el a mezei gazdaság körében otrombább bűnt, mint vizek — mert néha alkalmatlanok — meg nem fontolt s ekképp hebehurgya leszállítása által ellökni s megsemmisíteni az irrigatio áldását, meilyel semmi nem ér fel." Nem hangsúlyozhatjuk —• és nem csodálhatjuk! — eléggé Széchenyi páratlan helyismeretét, mindenre kiterjedő körültekintését és gondosságát, amit az 1860-as évek aszályos időszakának következményei szinte prófétai előrelátás fényébe állítottak. Széchenyi szemében az öntözés sohasem volt mellékes kérdés, hanem egzisztenciális érdekű feladat, amelynek megvalósításáról sohasem mondott le. Még akkor sem, ha ezt netán „csak a jövő nemzedék fog(ja) ugyan elérni, de melynek előbb-utóbb végre be kell következnie, ha van jövője a nagy magyar síkságon a magyar nemzetnek."

148 (Ezért hívott Széchenyi a szabályozási-vízépítési tervek felülvizsgálatára mindig vízhasznosításokban is jártas olasz és holland mérnököket, mint Francesconi, Fynje, majd Paieocapa Péter. És mindegyikük, mint azt Paleocapa véleménye különösen tanúsítja, megértette és elfogadta Széchenyi célkitűzéseit: nemcsak a munka mielőbbi megkezdését támogatták, hanem ismételten hangsúlyozták, szem előtt tartották a vízrendezés-vízhasznosítás távolabbi lehetőségeit és feladatait is.) A Széchenyi által megkezdett Tisza-szabályozás folytatói — de legalábbis a tiszai mérnökök legjobbjai, majd a vízügyi szolgálat későbbi, hivatott vezetői, Kvassay Jenőtől kezdve — mindig is ezt az elvet vallották és ennek a programnak a megvalósítását sürgették. Sorukat Széchenyi egyik fiatal munkatársa, a Felsőszabolcsi Társulat (későbbi) elnöke, Lónyai Menyhért nyitja meg, aki talán a legtömörebben fogalmazta meg ennek a programnak a lényegét: „Nem elég az — írja, hogy az áradatot zabolázzuk s a töltések mindenütt meglegyenek, ez csak az alap, melyre építhetünk. Ezután következik a mentesített téren fennmaradt mocsarak és mélységekben összegyűlt hó és esővizek lecsapolása és kiszárítása és végre valódi kertté a Tisza völgye csak akkor leend, ha a jövő nemzedék a szabályozási munkának a rét öntözési munkálatokkal felteendi koronáját."

148

'

11 Valószínű, hogy mindez visszhangtalanul hangzott volna el, s szavai rég feledésbe merülnek, ha az 1863-mal kezdődő aszályos időszak borzalmas pusztításai nem bizonyítják szavai súlyát . . .