Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
5. A „Tiszavölgy rendezésének" további feladatai — A vízhasznosítások helyzete a Közép-Tisza vidékén a XIX—XX. században
a kor általános társadalmi-gazdasági-műszaki feladatainak keretében bemutató elemzéseire támaszkodva, hanem a kor zseniális (újság)író-forradalmárának, Táncsics Mihálynak egy írását idézve, mely történetesen éppen elsősorban területünk, a Közép-Tiszavidék példáján jellemzi a helyzetet és hangsúlyozza a változások szükségességét — és lehetőségeit is: 127 „Alig hiszem, hogy egész Európában még több illy térség létezzen. Milly ritkán vannak itt a faluk, fél nap is alig érhetni néha egyet. „Csak azon mocsárok, mellyek a Duna, Tisza, Berettyó és Körös folyók mellékein terjednek el, együttvéve egész kis boldog hazát képezhetnének, melly a német szövetséges országok némellyikét nagyságra felülmúlja. Mily sok száraz föld fekszik itt, vagy egészen míveletlenül, vagy csak rosszul mívelve. Mily sok száz ezer családnak lehetend még itt helye s élelme, sőt nemcsak puszta élelme, hanem jóléte és boldogsága. Ez ugyan vigasztaló a jövendőre nézve; de hogy e gazdag és termékeny térségen olly sok ember éhezik, az szomorító, pedig higgyék el az olvasók, tapasztalásból mondom, hogy a Kanaanföldön sok ember éhezik. Valamely igen nagy hibának keli a nemzetben léteznie, mely ezt okozza, vagy meüyből ez következik." De nemcsak diagnózist ad Táncsics, nemcsak a „hibát" tárja fel, hanem a gyógyulás eszközét is megjelöli: „a törvény előtti egynlőség" biztosításában. A terület adottságainak ismeretében látnoki erővel rajzolja meg azt a jövőt, amelyet a kívánt változások hoznak meg a terület számára, s ebben a jövőben — ugyanezeknek a helyi adottságoknak az alapján — a vízhasználatok növekvő szerepét is megmutatja: „Tokajon alul, Löknél (!!) a Tiszábul csatorna viszen Nánáson, Böszörményen... keresztül Debrecenbe, innét pedig Szoboszlón át Kardszagnak... Itt a csatorna kétfelé válik: egyik ága egyenesen Törökszentmiklóson át Szolnokba vezet, a másik pedig a hortobágyi és berettyói sárréten keresztül ásva, ezen nevű folyók belevezetvék, s a sárrét kiszárítva lévén. A debreceni csatornának ezen másik ágával Szarvasnál egyesüi a váradi csatorna, vagy nem is csatorna, hanem a városon keresztül folyó, s most már szabályozott Körös, s egyesülten Csongrádnál a Tiszába ömlenek . . ." ,, . . . a mocsároknak nyoma sem látszott... de meg lehetett még most ís esmérni hol voltak, mivel helyeiken legtermékenyebb a föld. A nagy pusztákon, hol azelőtt félnapnyi távolságra is alig lehetett falut látni, minden órányira, sőt közelebbre is derék helységek emelkedtek, s ollyan jóízűen mosolyogtak az utasra . . ." „A vasutak vagy csatornák nem irányítottak erővel valamelly félrébb eső város vagy helység felé, hanem a gyönyörű helységek a vasutak és csatornák elkészültük után támadtak azok mellékein és partjain... Csakúgy sürfor az ember az alföldi nagy térségen: főképp a folyók, csatornák és vasutak mellett. Ollyan népes a föld, hogy gyönyörűség látni . . ." Végül ismételten hitet tesz Táncsics amellett, hogy a nép alkotóerejének felszabadításával ez a „csoda" megvalósul: „ . . . a csodásan kanyarodó Tiszát egyenes csatornára csapolni, s általában a szóban levő nagy térséget egy paradicsomhoz hasonló kertté varázsolni, sokkal nagyobb csoda lenne, mint akármelly hajdankori: ez millió embert boldogítana, holott, azok egyet sem boldogítottak. 1 ' (1838.) Lényegében ezek a gondolatok — amelyeket a Tisza-szabályozás szervezése során Széchenyi István szintetizált történelemformáló erővé — irányították azóta is a Tisza szabályozásán és a Tiszavölgy rendezésén munkálkodó magyar vízimérnökök tevékenységét is — egészen napjainkig.* * Széchenyi és Táncsics gondolatainak azonossága nem meglepő. Gyökere a kor problémáiban van és abban, hogy e problémákat tükröző haladó gondolkodás — amely a magyar értelmiség első mozgalmának felszámolása (1790) után a politikából kiszorulva a gazdasági-műszaki-tudományos irodalom és a szépirodalom perifériájára vonult vissza — éppen most és éppen velük lép ismét a politika színterére. De a gondolataikat előkészítő-felvető-érlelő mérnökök-közgazdászok azonossága is közrejátszott a társadalom két ellentétes széléről jött gondolkodó találkozásában a Tiszavölgy problémáinak megítélését illetően. De Táncsics idézett — s eddig ismeretlen '— írása vízügyi történeti szempontból különösen figyelemre méltó. Amellett, hogy a szerző éleslátásáról, tájékozottságáról, sőt zsenialitásáról vall, mutatja azt is, hogy a vízszabályozások és főleg a Tisza (átvágásokkal való) szabályozásának kérdései, mennyire a kor érdeklődésének előterében álltak. Megjegyzendő az is, hogy a tiszalöki csatornatorkolat valóban az „egyetlen" lehetőség volt: a Sajó-torkolat hordalékkúpja itt duzzasztotta fel az árvizeket annyira, hogy azok a Tokaj alatti fokokon át a Tiszántúl legelőire rendszeresen kitörtek. (Vö. Vásárhelyi vízrajzi leírásaival.) Ugyanígy megvalósult a Hortobágy—Berettyó és a Körösök „csatornája" is. A szolnoki csatornatorkolat gondolata pedig ugyancsak ismételten felbukkant a tisztántúli (árapasztó) csatornatervekben. 7* 99
