Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.2 A késői középkor ártéri gazdálkodása és vízépítése (1242—1526)

22. ábra. Ártéri nádas és fűz-nyár liget (XIX. sz-i metszet) toha időkben — háborúk, bujdosás, ínség, vagy aszály alkalmával — egész településeket segíthetett át a nehézségeken . . .* Ahogy a Tiszavölgy településeinek kialakulására vonatkozó minden adat egyértelműen bizonyítja a Tisza és mellékvizeinek telepítő erejét, ugyanúgy a terület későbbi fejlődésében is az ártéri viszonyok településformáló hatása: sokrétű lehetőségeinek egyre szélesebb körű és intenzívebb hasznosítása érvényesült. Ezt mutatja minden település múltja, akár halászfaluról legyen szó, akár földműves-állattenyésztő faluról, vagy átkelőhelyekikötője révén kiváltságos helyzetű, fejlődésképesebb településekről. A települések közül előnyösebb helyzetben kezdetben a védettebb vagy védhetőbb ártéri szigetek voltak, mint pl. az Eger és Laskó torkolatvidékének települései, majd a békés fejlődés növelte meg a különböző útvonalak találkozási pontjává vált átkelőhelyek (Füred, Szolnok, Alpár) jelentőségét is. A fontos védettség egyúttal persze azt is jelentette, hogy a szigetszerű telepeket tavak, fokok, erek övezték — az élelem- és nyersanyagbeszerzés, állattartás változatos lehetőségeit nyújtva. E „természetes kiválasztódás" legfelsőbb szintjére pedig a folyótorkolatoknál létesíthető jó kikötők emelték a településeket, mint az Tokaj, Szolnok, Csongrád és Szeged esetében iátható. Mindegyiknél a védhetőség a közlekedési (kereskedelmi és katonai) központ jelleg biztosította a vár -*• város -*• vásárváros kialakulását. (Tokaj, Szolnok és Szeged múlt századi városképei szinte tankönyvillusztrációk erejével mutatják, hogy e torkolati települések milyen törvényszerűen fejlődtek tipikus kikötővárossá.) Jellemző a közép-tiszai települések fejlődésére az is, hogy még a legnagyobbak is megőriztek valamit ősi ,,halásztelepülés"-jellegükből: Tokaj, mint kamarai uradalmi központ játszott fontos szerepet a halászat terén is a török korban és a XVIII. században egyaránt; Csongrád — a török korban is számottevő halászfalu, a Károlyi-uradalom halkereskedelmi központjaként tűnik fel a XVIII. sz. első felében (s szorítja háttérbe ezzel Szolnokot is); míg Szeged (Felsőváros) közismerten a tiszai halászat országos, sőt nemzetközi hírű központja marad a XIV.-tői a XIX. századig, a tiszai halászat hanyatlásáig. Lehet, hogy a kívülálló olvasó szemében naiv lokálpatriotizmusnak vagy szakmai sovi* L. a köv. 3.3 fej. 77—79. p.