Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
2. Szolnok - 2.2 A város és a vár vízügyi múltjából
A 3-as sorszámmal jelzett „Döghát" parlag területe a kimutatás szerint 589 033 •-öl. A 4-es sorszám a kenderföldek, az 5-ös a legelők színét ill. területét jelzi. A 6-os számmal jelölt belterület nagysága 667 718 •-öl volt. A 7-es szám jelöli a Dohánybeváltó alatti szigetet, a 8-as az Abonyi út elejénél elterülő vásárteret és libalegelőt, a határ minden részén látható 9-es szám pedig az állandóan vízzel borított területeket (tavakat). A legnagyobb ilyen terület a Jászberényi út két oldalán elterülő külső „Tófenék", amelyen ma a rékasi és abonyi útvonalak „összekötő útja" halad keresztül. Az állandó vízállások jelzése mellett 10-es sorszámmal jelölve találjuk az időszakonként vízjárta területeket. A 11-es szám az utakat: a főútvonalakat és a dűlőutakat jelzi. A ,, Calculus Plagarum" összesítő táblázatot közöl a hasznosítható és a nem művelhető területekről: vagyis a vízborítások és utak területéről is. A kimutatás végösszege szerint a térképen ábrázolt összes terület 14 222 273 • -öl (~ 8900 kh), amelyből a mezőgazdaságilag nem hasznosítható terület 1770 kh. A Zagyva torkolatában ábrázolt vár területe 25 491 •-öl, kereken 16 kh. A területkimutatások színjelzései és számadatai mellett található határrész nevek: a Zagyva mellett Malomszög (mellette a malom helye is jelölve), Zsíroshalom, Eresztőhalom, Döghát, Milus-telke: a Berényi út és Abonyi út között: Hegyeshalom, Fekete pélyi halom, az Abonyi út déli oldalán: Szöllősi halom és a Görbe-ér mellett Tetű halom. Szolnok város belterületének határvonala északról, az akkori Zagyvahídtól indult ki, (a jelenlegi Zagyva vasúti híd alatt kb. 160—180 m-rel) majd — megközelítőleg — a jelenlegi Csokonai út —• Eötvös tér — József Attila út — Hunyadi út — Vörösmarthy utca és Mártírok útja vonalán haladt a Tisza-partig. A Tisza-parton helyezkedtek el a sóraktárak és a sörház. Három sóraktár a Tisza-híd és a jelenlegi gimnázium közötti parti sávban épült; a Ságvári körút tiszaparti vége táján volt a sörház és a jelenlegi hajóállomás környékén a negyedik sóraktár. A sókikötő rakpartja, majdnem függőleges partfallal épült, melyen át a hajó és a sóraktárak között lépcsőn, illetve a legkisebb, közép és legnagyobb vízálláshoz igazodó, háromszintű, facölöpös, rakodó fahidakon közlekedtek. (16. ábra.) A lakott területek másfél évszázados változásának és nagyarányú fejlődésének felmérése céljából a Markmüller-féle alaptérképre az 1 : 10 000 méretű helyszínrajz alapján, felraktuk a település mai kiterjedésének körvonalait és az utak, utcák hálózatát (17. ábra). A helyszínrajzból megállapítható, hogy a város fejlődése, terjeszkedése többféle akadályba ütközött. A fejlődés irányát a két folyópart már eleve meghatározta s a várost körülvevő régi vízfolyások és állóvizes területek természetes akadályt képeztek. A város területén áthaladó nyugat—keleti irányú közúti főútvonal a települést északi és déli városrészre osztotta. Később, a legutóbbi időkig, a város kelet—nyugati tengelyében épült vasútállomás és berendezései, valamint az állomáson átmenő fő vasútvonalak is, főként a települést északi irányból érintő budapest—szolnok—debreceni fővonal magas töltése nehezen leküzdhető akadályt jelentettek a terjeszkedés útjában. A város a természetes adottságok kihasználásával, megtalálta a terjeszkedés lehetőségeit, legmegfelelőbb irányait s a lapályokat elkerülve elsősorban a Zagyva és a Tisza jobb partján, és a városból kivezető fő közlekedési utak mentén terjeszkedett. A gyárak, ipari üzemek a várostól D-re települtek és települnek. Szembetűnő — és minden ártéri szigettelepülésre jellemző — az is, hogy a fejlődés gyorsulásával egyes lakónegyedek az egykori vizes lapályok
