Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

2. Szolnok - 2.2 A város és a vár vízügyi múltjából

16. ábra. A szolnoki sókikötö Lenhardt Sámuel metszetén (1825 körül) (Kaposvári Gyula gyűjtéséből) medrébe szorultak: „lecsúsztak" az ártérbe. így települt a József Attila út mentén épített lakóházak egy része a Dézsmaszérűk-ere lapályaira. A régi meder nagyrészt már feltöltődött — részben feltöltötték — és helyén kertes, földszintes házak épültek. Az utóbbi időkben azonban már a vízfolyás nyomvonala is feledésbe merült s csak az új lakóházak alapozásánál jelentkező problémák hívták fel a figyelmet arra, hogy itt egykor vízfolyás volt. Az új lakótelepek elhelyezésénél, előkészítő munkáinál tehát a régi vízrajzi térképek ismerete nélkülözhetetlennek tűnik. Az új Széchenyi-telepen (Kisgyepen) tervezett lakónegyed, valamint az abonyi és rékasi utak összekötő útvonala mentén tervezett építkezések alapozásainál ki kell zárni a hasonló jellegű meglepetéseket. Térképünkön, (a 17. ábrán), jól látható, hogy az összekötő út északi kiindulási pontja körül terült el az egykori, külterületi „Tófenék" nevű vizes lapály! Szolnok XVIII XIX. századi gazdasági fejlődését az az intézkedés határozta meg, amely a várost kamarai birtokká tette és az óbudai koronauradalomhoz csatolta 1696-ban. A város fejlesztése — az értékes kamarai birtok benépesítése — érdekében azután a király ismételten kedvezményekben részesítette lakóit. Így 1712-ben, ,,hűségük elismeréséül" 3 évre felmentette