Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

6. A szabályozási és ármentesítési munkák története és hatása - Szabályozási munkálatok a XIX. században

következtében a tervezett védtöltés nem a Duna partján, hanem az érseki uradalom, illetőleg a megye határát követve épült meg 1872-ben a bátai zsilippel együtt. így maradt meg, lényegesen új vízrajzi feltételekkel, a híres Gemenci ártéri erdő és vadrezervátum. A nagy költség és a töltésváltság behajtásának kísérlete miatt, a nép ellenségévé lett a Társulatnak. 1873-ban a bátai zsilip bedőlt s Bátaszék és Alsónyék határában az addig ármentes szinten levő vetések is víz alá kerültek. Ezután a belvizeket — zsilip híján — a töltés egy évben többször is megismételt átvágásával lehetett csak levezetni. A Duna árvízszintje pedig egyre nőtt. 1875-ben, majd 187ó-ban a környező vidék éjjel-nappal dolgozott a téli jeges árvíz elhárításán, a töltés mégis átszakadt ott, ahol legkevésbé gondolták. A gyanú a „Sárköz lakosságának halászatból élő és a szabályozás folytán kereset nélkül maradt, úgynevezett piszéző osztályá"-ra esett. A betóduló víz Szekszárd, Pilis és Báta alacsonyabban fekvő házaiból sokat lerombolt. „A rétek posvánnyá lettek, a szabályozás előtti helyzetbe süllyedt vissza a vidék" — írja a Társulat történetírója. De az igazság az, hogy a vidék a szabályozás megkezdése előttinél sokkalta rosszabb állapotba került. A gát helyreállítása után a belvizek miatt újra ki kellett nyitni a gátakat s a nyílásokon át újabb árhullám tódult be és a víz két oldalról is támadva — teljesen elmosta a töltéseket. 1879-ben már új töltés és új zsilip készült Bátán, 1881-ben pedig a decsi Kis Dunánál. Ez időtől számíthatjuk csak a Sárköz eredményes kiszárításának kezdetét. A szántók nagyarányú kiterjesztésére csak az 1890-es években kerülhetett sor. A Duna töltések közé szorításának az lett a következménye, hogy az azonos vízhozamok szintje a mederben emelkedett, így az árvizeké is. A gyenge gátak nem tudtak ellenállni és a kitörő víz eddig soha nem tapasztalt erővel és magassággal rohanta meg a Duna mindkét oldalán levő alacsonyabb tájakat. Sorra pusztultak el századok óta ármentes települések, termőföldek, kertekként használt magaslatok. A dunai árvizek növekvő szintmagasságáról és pusztításairól az érintett községek és egyházak irataiból számos megdöbbentő részletet tudhatunk meg. A bal parton falvak, települések sora néptelenedik el, vagy épül fel új, magasabb szinten. Különösen nehéz helyzetben van Bogyiszló, mely 1893-ig teljesen egymaga védekezett az őt körülvevő Duna ellen. A vízszint emelkedése következtében a múlt század végén csaknem az egész falut lerombolta az árvíz és 1945-ben, majd 1956-ban újból nagy kár érte a falut. Csak szárazabb esztendőkben, kisebb árhullámok ellen védtek a gátak — de ezek egyben megakadályozták a réteket, erdőket termékenyítő kiöntést, illetőleg a belvizek lefolyását is. Az átvágások következtében lemélyült a meder, lejjebb szállt a folyam kisvíz szintje és a medret kísérő talajvíz szintje is. Ennek következménye volt többek között a már említett veszedelmes legelőkiszáradás és szikesedés is, nemkülönben az ártéri erdők, rétek és legelők értékcsökkenése. E Duna-szakasz első összefüggő középvízi szabályozási tervét 1894-ben készítették és a munkálatok végrehajtása, nagyjából felülről lefelé haladva, az első háborúig elérték Fajszot. Az átmetszési munkák részben 1945 utánra maradtak. Hátra van még a Duna-szabályozás befejezése és a Sió-torkolat és Sió-völgy sokat ígérő rendezése.

41