Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

6. A szabályozási és ármentesítési munkák története és hatása - A szabályozások kezdetei a XVIII. században

6. A VÍZSZABÁLYOZÁSOK ÉS AZ ÁRMENTESÍTÉSI MUNKÁK TÖRTÉNETE ÉS HATÁSA A szabályozások kezdetei a XVIII. században Okleveles adatok bőven bizonyítják, hogy a középkorban már nagy munkával készültek fokok és nagyobb csatornák, sőt az egyik oklevél szövege közvetve utal a Vajas-csatorna építésére is. Részben foképítésekhez kapcsolódtak azok a földmunkák, amelyekkel az ártérben mesterségesen magasított, vízmentes dombokat, töltött utakat, átkelő és úsztató helyeket alakítottak ki az állattartás, közlekedés és védelem érdekében. Valószínű, hogy a középkorban a Duna itt tárgyalt szakaszán is folytak kisebb-nagyobb folyamszabályozó munkák. 1775-ben, félévszázaddal az újkori Duna-szabályozások és kanyarátvágások megkezdése előtt, már említik az Ásás Dunát Decs határában. Lehetséges, hogy ez a mederásás, valószínű kanyarátvágás — még Mohács előtt készült, hiszen a török időkben a vízi létesítmények is pusztulásnak indultak és újat nem építettek, ha pedig a munka a XVIII. század folyamán történt volna, arról feltétlen több írásbeli adatunk lenne. Ugyancsak az állam által irányított mederrendezések előtt, 1783-ban a bátaiak azzal a kéréssel fordultak a vármegyéhez, hogy a falut ostromló főfolyás eltérítésére vágják át a Duna kanyarját, vájjanak neki új medret. A szövegből kitűnik, hogy a bátaiak ismerték a mederátvágás módját és várható következményeit, tehát a folyószabályozást. A mohácsiak 1807-ben jegyzőkönyveztetik abbeli félelmüket, hogy a Kamara a dávodi Duna-ágat elrekeszti, sáncokkal és fassinákkal meggyorsítja a holtág feltöltődését és elveszi tőlük a Kis-Szigetet. Ismerték a sarkantyúkkal való sodrásvezérlést is. (A mesterséges mederváltoztatások alattomos módját már a Tripartitum is tárgyalja !) A középkorra kiépült, ma már méltóképpen megközelítőleg sem értékelhető, ártéri fok-csatornarendszer a törökvilág háborúi alatt gyors romlásnak indult. Nemcsak a további építkezés és a fokok, csatornák kezelése, tisztítása maradt el. Az ártérben élő népesség számára a XVI. századtól kezdve, egyre fontosabbá vált, hogy falvai, szállásai, búvóhelyei nehezen megközelíthetővé, az ártér pedig vadonná váljék. Bizonyos, hogy ennek érdekében munkálatokat is végeztek, főleg kis vízi várakat magasítottak és vettek körül vízzel, de az elvadulás, elmocsarasodás magától is gyorsan haladt előre. Ezt a feltöltődés állandó természetes folyamata is segítette. Mivel a víz szétvezetése megszűnt vagy akadozott, az árvizek ereje megnőtt. Nem gondoskodtak