Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

6. A szabályozási és ármentesítési munkák története és hatása - A szabályozások kezdetei a XVIII. században

a kiömlött víz visszavezetéséről sem s így a víz rajtmaradt az erdőn, mezőn, réten, nádason és posvánnyá változva, kiölte az értékesebb növényzetet. Helyette gondozatlan nádas, sasos, szittyós, bokorfűz rengeteg verődött fel. Igaz, hogy az idehúzódott nép így könnyebben megmenekült a Duna jobb partján, a Via Regia-n (a Nagyúton: az ókor óta nagy fontosságú eszek— budai hadi úton) háborúba siető, fosztogató katonáktól és martalócoktól, de megélhetésének lehetőségei is egyre fogytak. A XVII. század végén pedig a szétszórt telepek védtelenül kiszolgáltatódtak a mocsarak közé húzódott török ellen harcoló szabadcsapatok, a hajdúk, még később pedig rác haramiák sarcolásainak. Rákóczi szabadságharcának leverése után — a Duna mente népe támogatta a kurucokat s ezért véres bosszút vettek rajtuk, — a spontán helyreállító, újjáépítő munka csak lassan indult meg az ártéren is: a fokok ásásával, felújításával. Az itt élő nép ismerte ennek a módját, elvét, gyakorlati hasznát, a folyó működését és a táj egykori virágzásának hagyományait. Nem ismerte azonban ezt az új adománybirtokos, idegenből jött földesúr, s nem ismerték a már nagyrészt idegenből álló kormányzat és közgazdász tanácsadói sem. Külföldi példákon csak azt látták, hogy nagy posványok akadályozták a vízi és szárazföldi közlekedést, hogy a mocsarak ,,kigőzölgései" (valójában: a szúnyogok és legyek) terjesztik a váltólázat és vérhast, a morbus hungaricus-t, sőt az akkori felfogás szerint a többi járványos betegséget is. Látták, hogy nyugaton miképpen folynak már vízrendező munkák, miként épülnek a hajóutak a medrek szabályozásával és megszűkítésével, miként csapolnak le vizenyős területeket s milyen termékeny búzaföldek alakíthatók ki helyükön. Ezen felül, szintén nyugati példák hatására, egyre többször vonják kétségbe a jobbágyok halászati jogát és tiltják el őket minden ezzel kapcsolatos tevékenységtől. A XVIII. század második felében pedig felsőbb utasításra a Kancellária és a megyék, kidolgozták a vízrendezés terveit és hozzá is fognak a munkához. 1740-ben Tolna megye a sárvízi malomgátak felszámolását határozza el, amelyek visszafogták a vizet és kiszélesítették mocsarait. Ezután a Kancellária jelentést kért a megye mocsarainak és szabályozatlan folyóinak állapotáról, 1765-ben pedig utasítást ad az utak rendezésére és a kiöntések meggátlására. 1771-ben királyi rendelet szól a Sárvíz szabályozásáról és ennek elkészítését 'Sigray Károly, a Helytartótanács gazdasági bizottságának elnöke, Böhm Ferencre bízza, aki éppen akkor fejezte be Fejér megyei munkálatait. 1772-ben Böhm benyújtotta a megyegyűlésnek a Sárvíz pontos térképét és a szabályozás költségvetését. Tolna megyében is a Sárvíz rendezését tekintették elsőrendű feladatnak, de 'Sigray 1773-ban terveket készíttetett Bőhmmel a Duna medrének szabályozására s partjainak feltöltésére is.

36 Már ekkor felmerült az a később megvalósult terv, hogy a Sárvizet Tolnánál vezetik be a Dunába, de Böhm mérései szerint az agárdi mocsarak alacsonyabban feküdtek a Duna tolnai vízszintjénél.

37 1773-ban elrendelték a malomgátak átvágását és határozatot hoztak a Duna szabályozásáról és a partok feltöltéséről. A hír futótűzként terjedt el és megosztotta a lakosságot is. A földbirtokosok és sok, a gabonatermelésben érdekelt jobbágy a rendezés mellett volt, de a népesség zöme megrémült, elsősorban az ártérből élők, akiknek nem, vagy csak kevés szántóföldje volt. Korábbi adóösszeírások híven tükrözik azt, hogy még a század elején a vagyon és az adóztatás alapja nem a