Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

4. Vízi közlekedés

ról. A csónakközlekedés gyorsítását szolgálta az ún. általvonyó. A folyók nagyobb hurkos kanyaróit levágó, tisztított vontató út volt ez, melynek sarán áthúzták a csónakot s így több kilométeres kerülőtől kímélték meg magukat és lovaikat. Kisebb csónakok sárhajóként is szolgáltak; vagyis terhesen is vontatták a felázott földön. Az árterületben települt falvakat rendszerint több oldalról víz vette körül. E vizek egy része természetes egykori holtmeder volt, más része pedig ásvány, vagyis a falu helyéül szolgáló görönd, hát, illetőleg egyes házak felmagasításához kitermelt föld helye. A falu alatti vizeket természetesen igyekeztek összekötni az árteret behálózó víziútrendszerrel. A múlt század közepén még majd minden madocsai, decsi és őcsényi kert és udvar végében ott volt a csónak vagy ladik kikötve. Ezen jártak ki, nemcsak az ártérben levő szállásokra, hanem a magas parton levő szőlők lábához is. Olykor ma is láthatók még az ilyen udvar végébe kikötött csónakok Bátán és Bogyiszlón a falu alá kanyarodó Holt-Dunán. Kint az ártér elhagyatottabb pontjain, a szélesebb vízfelületek átkelőhelyein mindig volt kikötve csónak. Ezeket bárki használhatta — a visszavitel kötelezettségével. A búzás hajókat, bárkákat és a laposabb dereglyéket a mezővárosokban lakó hajóépítő ácsok, superek készítették. Az ártéri vizeken használt csónakokat, csónyikokat (régen ezeket is hajóknak nevezték vagy egyes helyeken edénynek) pedig a nagy nyár- és fűzfatörzsekből vájták ki. A csónakvájásra alkalmas fák éppen olyan védelem alatt álltak, mint a makk- és gyümölcstermők. 1758-ban az uradalom szigorú erdővédelmi rendelkezései ellen a következő sorokkal tiltakoznak az őcsényi jobbágyok: „Gyakorta Esztendők által is rajtunk uralkodó Árvizek miatt sem gyalog, sem szekerekkel (nem) járhatunk, mehetünk, hanem mind Méltóságos Uraság és mind jószágunk Dolgára Csónakon hurcolódunk a mely eszközök nélkül . . . nem élhetünk s a nélkül nem is lakhatunk . . ." s kérik, hogy ezután is szabadságuk legyen csónakok készítésére.

27 A deszkaladikok a múlt század közepe táján kezdik kiszorítani a vájt csónakokat, az utolsók még az 50-es években használatban voltak Bogyiszlón. (A deszkaladik könnyebb s nehezebben is borul; hátránya, hogy nem olyan tartós és mindig ereszti egy kicsit a vizet.) A vízi közlekedés néhány szükségmegoldása ma már csak mint gyermekjáték él: az úszni nem tudók régen kákacsomókból kötött kis kévék vagy lopótökök segítségével keltek át az eléjük került mélyebb vizeken. A csónakátkelö kikötő és állatúsztató helyek karbantartásáról, szél és sodrás elleni védelméről fák, facsoportok ültetésével gondoskodtak. 3 33