Tőry Kálmán: Az Al-Duna szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 5. Budapest, 1972.

5. Az Al-Duna mint víziút

esetében csak 126 cm-es, a többi zuhatag érintésénél pedig 103 cm-es orsovai vízállásra volt szükségük. Alacsonyabb vízállásoknál (+16, illetve +87 cm orsovai vízállásoknál) a szállítást már csak evezős dereglyéken lehetett lebonyolítani. Ha a víz még lejjebb apadt, akkor az árukat Orsovánál vasútra átrakva szállították Virciorováig, vagy Turnu-Severinig, ahonnan ismét vízen folytathatták útjukat. A hajók könnyítése, „leterhelése" Báziáson, Ó-Moldován vagy Drenkován történt A hajózási idény az Al-Dunán március 1-től november 30-ig, tehát évi 275 napon át tartott. 1840 és 1880 között 150 cm merüléssel átlag évi 158 napon át lehetett az egész Al-Dunán közlekedni. A 183 cm-es merülést azonban — 1880—1890 között — évi átlagban csak 45 napon át lehetett kihasználni. Tekintettel a sellős szakaszokon való áthaladás veszélyeire, a hajózásban később is bizonyos korlátozásokat kellett fenntartani. így tilos volt az éjjeli hajózás, s fennmaradt a hajókalauz-szolgálat is, ami abban állt, hogy a zuhatagos szakaszon a hajók vezetésére kiképzett kalauzokat kellett felvenni, akik a hajóút akadályait jól ismerték és közöttük biztonságosan tudták a hajókat átvezetni. (A hajókalauzokat a felülről érkező hajók általában Ó-Moldován, vagy Drenkován, az alulról felfelé haladók pedig Turnu-Severinben vették fel. A biztosító társaságok a hajók biztosítását mindig ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a hajót ilyen hajókalauz vezesse.) A hajózás biztonságát szolgálták a kitűzőjelek is, amelyekkel a veszélyes helyeket és a kirobbantott csatornákban a hajóút széleit megjelölték. A jelzőállomáson, pl. Grébennél, a bal oldalon messziről is jól látható gömbök felhúzásával vagy leeresztésével adták meg a jelt, hogy a hajók részére lefelé, vagy felfelé szabad az út. (A veszélyes szakaszokon ugyanis a hajók találkozása is tilos volt.) Végül voltak parti jelek is, amelyek a hajókat a hajóút iránya tekintetében tájékoztatták. Az Al-Duna 1891 és 1898 közötti szabályozása után a hajózási viszonyok lényegesen megjavultak (8. ábra). Mint Hoszpotzky kimutatta,

34 35 a 18 dm merülésű uszályok, amelyek korábban csak 280 cm-nél magasabb orsovai vízóllások mellett — vagyis átlag évi 150 napon át — közlekedhettek, a szabályozás után már 120 cm-es orsovai vízállások mellett is hajózhattak, éspedig évi átlagban 258 napon át. Vagyis a forgalom évente átlag 108 nappal növekedett.* Kvassay szerint

36 a szabályozás előtt a Vaskapuban a 120 cm-es orsovai vízállásnál a hajózást teljesen be kellett szüntetni, a szabályozás után viszont még 100 cm-es vízállás esetében is lehetett hajózni 16 dm-es merüléssel. Ez alá a szint alá az 1896—1915 közti 20 év alatt évi átlagban csak 17 napon át, -[-50 cm alá évi 2,4 napon át, "0" alá pedig egyetlen alkalommal sem apadt a víz. Miután az előírt 60 m széles hajóútban a mederfenék szikláit az orsovai vízmércén mért 2 m mélységig eltávolították, a sziklarobbantásnak lehetővé kellett volna tennie a 22 dm merülésű hajók közlekedését a legalacsonyabb (+50 cm) vízállások idején is. Ez a fenékmélyítés azonban valójában csak 16 dm-es mélységet biztosított, mert a fenék mélyülését a vízszínek süllyedése követte, sőt a vízszín süllyedése következtében a lemélyített csatornák feletti szakaszokon újabb szikla-akadályok jelentkeztek. Ezért utólag azokat is el kellett távolítani. * Jól jellemzi az Al-Duna-szabályozás jelentőségét a dunai hajózás fejlődésében, hogy a bp.-i (csepeli) ker. kikötő építése is ennek hatására került napirendre.