Botár Imre – Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
Összefoglalás és a további perspektívák. A Tisza-völgy jelene és jövője
vetése („A Tisza kisvízi szabályozása") azonban megakadályozta, hdgy általánosabb jellegű mondanivalójára felfigyeljenek. Mint a kor első jelentős ilyen jellegű dokumentuma érdemes arra, hogy röviden ismertetve — általánosabb érdekű és pozitív megállapításait kiemeljük. 84 A szerző a század eleje óta irányító szerepet játszott a Tisza kisvízi szabályozásában, s sok évtizedes munkájának tapasztalatai alapján ad — sajátos nézőpontjából — történeti áttekintést a Tisza-szabályozás általános eredményeiről és feladatairól. Tárgyilagosan foglalkozik Vásárhelyi és Paleocapa terveivel, de megállapításai kellő információs anyag (ti. Vásárhelyi második tervének ismerete) hiányában nem egészen helytállóak. (86—87. p.) Bár méltányolja Paleocapa javaslatát, mégis kénytelen megállapítani, hogy a Tisza szabályozását az általa csökkentett átvágási terv alapján megoldani nem lehetett volna, mert ez nem biztosította volna az esés szükséges növelését és az árhullámok levonulási idejének megfelelő csökkentését. (87. p.) Meggyőző az az érvelése, amikor sokakkal ellentélben, a felső és az alsó szakasz átvágásait egyaránt szükségesnek minősíti, hiszen ezek nélkül az átvágások nélkül az árvízszint emelkedése a felső szakaszon is erősen meghaladta volna a mai maximumokat. (87—88. p.) Vásárhelyinek az átvágások szerepére, szükségességére vonatkozó elgondolásai mindenképpen helyesek voltak — csak a munka végrehajtása során lett volna szükség nagyobb hozzáértésre és körültekintésre. (89. p.) A töltésvonalozás kérdéseit illetően megállapítja, hogy a Tiszánál a meder alakulásában döntő szerepe a — legtartósabb! — középvizeknek van. E premisszából kiindulva pedig lényegében a másutt erősen bírált — Erdős Ferencéhez hasonló következtetésre jut: orra ti. hogy a meder fejlesztésének feladatait a megfelelően vezetett nyári gátakkal kell megoldani. (92. p.) A hullámtér-rendezést illetően — a korábbi, Kvassaytól eredő, állásfoglaláshoz csatlakozva — a töltések védelmét és a töltésvonalozási hibák javítását egyaránt o helyesen telepített erdőkkel (és az említett nyári gátakkal) tartja megoldhatónak. (93. p.) (Itt azonban tévesen tulajdonítja Vásárhelyinek a szűk töltésközökkel, ill. a folyó önerejével való mederfejlesztéshez fűződő túlzott várakozásokat. 93—94. p.) Ismételten felhívja a figyelmet az árhullámoknak a szegedi szakaszon tapasztalható megtorlódására és az árvízszint folyamatos emelkedésére (94—95. p.) s erre vonatkozó megállapításai ma is megszívlelendők: „Nézetem szerint a hosszú töltésszorulatokban és az ármeder szélességének a két nagy alsó mellékfolyó alatt nem megfelelő arányában jelölhető meg a Tisza-szabályozás műszaki szempontból legnagyobb hibája. Reális eszközökkel nem lehetett volna ugyan teljesen kiküszöbölni az árvíz szintjének fokozottabb felmagasodását a két nagy mellékfolyó behatása alatt álló Tisza-szakaszon, de a maival szemben elég lényegesen lehetett volna mérsékelni az árvízszint magasságát, ha az árvízi meder szélessége a párhuzamosan töltésezett szakaszon a mainál jóval nagyobb." . . . Nem 760, hanem legaiább 1200 m töltésköz lenne a helyénvaló, sőt a Maros torkolata alatt Törökbecséig, de legalább Zentáig ennél is több . . ." (97. p.) Nemcsak műszaki tapasztalatait összegezi, hanem a Tisza-szabályozás történetének ismeretéről is tanúságot tesz, amikor megállapítja: „Nem maradt más mód a Tisza-szabályozás okozta további árvízszín emelkedések elleni védekezésre, mint az ármentesítő töltések olyan megerősítése és magasítása, hogy az érdekelt területek árvédelmi biztonsága mindenkor kielégítő legyen. Bár árvédelmi töltéseink néhol már igen jelentékeny magasságúak és hatalmas méretűek, további bővítésük tehát egyre költségesebb, ez volt számunkra az egyedül járható út — és minden valószínűség szerint a jövőre is ez marad . . ." (99. p.) (A szerzők kiemelése.)
