Botár Imre – Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
Összefoglalás és a további perspektívák. A Tisza-völgy jelene és jövője
A tárgyalt időszak másik jelentősebb tanulmánya Ihrig Dénes munkája, mely először állítja céltudatosan — már a címével is — előtérbe „A tiszai árvízvédelem fejlesztésé"-nek kérdéseit. 85 Az előbbi munka gyakorlati-tapasztalati — és történeti — nézőpontjától eltérően a szerző hidrológiai szempontból közelíti meg a problémát, összehasonlító vizsgálatokat végez a töltések kiépítése szempontjából ,,mértékadó árvízszint" hagyományos megalapításának és az újabb matematikai statisztikai módszereknek a megbízhatóságára vonatkozóan és ennek alapján tesz javaslatot az ún. „számított mértékadó árvízszint" megállapítására. Részletes számítások alapján tesz javaslatokat a töltések fejlesztésére, valamint — helyenként — áthelyezésére és a szükséges földmunka mennyiségét 16,5 millió m 3-ben állapítja meg. A már kialakult tiszai védművek méretei véleménye szerint is korlátozzák a történeti okokra visszavezethető vonalozási hibák kijavítását s ezért „a lefolyási viszonyok befolyásolására" ő is elsősorban „az épülő nyári gátak helyes vonalozásáí, vagy a hullámtéri erdősítés helyes végrehajtását" javasolja. Röviddel ezután jelent meg Puskás Tamás tanulmánya, mely az OVH Vízrajzi Osztály által 1949-ben közzétett „A tiszai mértékadó árvízszintek írott hossz-szelvénye" c. munkát statisztikai feldolgozással és a valószínűségszámítás módszereivel értékeli, s a Tisza 0,5, 1,0 és 3,0%-os valószínűségű árvízi hossz-szelvényeit is meghatározza. 86 " A tárgyalt „előkészítő" időszak utolsó jelentős publikált tanulmánya dr. techn. Károlyi Zoltán: „A Tisza mederváltozásci különös tekintettel az árvédelemre" c. munkája, mely az átvágásoknak és töltéseknek a meder alakulására gyakorolt hatását kutatja, sokoldalú és rendszeres vizsgálatok alapján. Szempontjaival, a korábbi elemzések értékelésével és javaslataival (még a felülvizsgált korábbi javaslatok megújításával is) nagy szolgálatokat tett a Tisza-szabályozás ügyének. 37 A szerző — érdekes módon — „medermorfológiai szempontból" nem tartja szükségesnek a folyó életébe való újabb és jelentősebb beavatkozást, mert szerinte „a meder úgy alakult, hogy megfeleljen árvízi medernek, az anyameder úgyszólván hozzáidomult a szabálytalan árvízi mederhez, a szabálytalanságokat megemésztette . . ." Amennyiben a vonalozásbeli szabálytalanságok kiküszöbölésére, korrekciójára — főleg a Tiszaug és Szeged közti szakaszon — mégis szükség van, a hibák orvoslására ő is elsősorban a hullámtéri erdőket (szélük megfelelő vonalozását) és a nyári gátakat javasolja. A töltésvonalazás kiigazítását csupán öt ponton tartja feltétlenül szükségesnek, ahol a lefolyási viszonyok — a legkevesebb költséggel megjavíthatok. A nyilvántartott keresztszelvények fejlődésének elemzése alapján arra a következtetésre jut, hogy a hullámtéri övzátorvyok felmagasodásának árvízszintemelő hatása nem számottevő. Végül: ebben az időszakban is volt egy tanulmány, amely a kritikus szegedi szakasz problémáira külön is fel kívánta hívni a figyelmet — Dévény István gondos és történetileg is megalapozott munkája. 87a * Az 1970. évi árvíz tapasztalatai e tanulmányok kiinduló adatait természetesen túlhaladottá tették, s így javaslataik (és módszerük) is továbbfejlesztésre szorulnak.
