Gonda Béla: A magyar hajózás (Budapest, 1899)

I. A magyar hajózás történeti fejlődése

4 Ebben az időben a Tiszán is megindul a hajózás alulról egész Szegedig, mely a délvidéki kereskedelem góczpontjává fejlődik, ugyszintén a Száván Sziszekig, sőt szórványosan a Kulpán is Károlyvárosig, a honnan a magyar tengermelléki kikötők és Trieszt felé irányult a forgalom. Előmozdította ezt a forgalmat a török szultánnal 1699-ben Karloviczban kötött békeszerződés is, melyben kiköttetett, hogy a közös partok közt folyó Tisza, Maros, Száva és Bossuth folyókon szabad és akadálytalan legyen a közlekedés. Azon nagyobbszabásu tevékenység keretében, melyet később III. Károly király (mint császár Yl-ik) az ország kereskedelmi forgalmának megteremtése és kifejlesztése czéljából meginditott, a hajózásnak is megfelelő szerep jutott. Tanusitja ezt az a körülmény, hogy már 1714-ben Moiszin Urosevics 20,000 frt értékű különféle árut szállít le a Dunán. A rendszeres hajózás azonban csak azután vett nagyobb lendületet, a midőn Savoyai Eugén győzelmei felszabadítván Magyarországot a török uralom alól, III. Károly király 1718. julius 27-én megkötötte a portával a pozsareváczi kereskedelmi és hajózási szerződést, melyben kimondatott, hogy a dunai kereskedelem, illetve a a Dunán való hajózás mindkét fél alattvalóira egyaránt szabad. A dunai hajózásnak ekként nemzetközi szerződéssel biztositott szabadsága — karöltve a török iga alól felszabadult ország gazdasági föllendülésével — megvetette az alapját a csakhamar kifejlődött élénk hajózási forgalomnak, mel}

7 már nemcsak a Dunára, de a Tisza, Maros és Száva folyókra is kiterjedt. A magyar hajózási forgalomnak két főiránya volt ekkor. Az egyik a Tiszáról és Marosról a Dunán és Száván át a tengerpart felé. a másik a Dunán Pest, Győr és Bécs felé. A hajózási forgalomnak egyik legnagyobb czikke a só volt. A máramarosi sót tutajokon és erre a czélra épitett könnyű dereglyéken szállították le részben Tokajig, részben Szolnokig, hol nagy kincstári sóházak voltak s onnan kocsikon szállították Pestre és az ország más vidékeire. Az erdélyi sót a Maroson szállították Szegedig, hol egy részét raktározták, majd fuvarosokkal tovább szállították, míg más részét hajón vitték le a Dunára s onnan a Száván át Szlavóniába és a Dunántul alsó vidékeire, valamint Pesten át Győrbe. A portával 1718-ban kötött pozsareváczi szerződés érvénye a belgrádi békekötés által 1738-ban megujittatott ugyan, azonban a dunai hajózásban a magyar és osztrák alattvalóknak sok akadálylyal kellett megküzdeniük. Növelte ezen akadál}~okat több folyam-