Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)
II. A csekély esésű folyók szabályozásának rendszerei - B) A töltésezés - 1. A teljes árvédelem
65 II. A csekély esésíí folyók szabályozásának rendszerei. Kérdés, vájjon az átvágások meghagyásával — a mit a mederszabályozás szempontjából nemcsak helyesnek, de szükségesnek is kell kijelentenünk — ne tétessenek-e a beljebb a meglevő töltések? Egyes szorulatokat számba nem véve, hol a duzzadás a vízszinén észlelhető, a töltés beljebb tolásának csak akkor volna érezhető hatása, ha az az egész vonalra kiterjedne és nagy vonásokban hajtatnék végre, mert csak ebben az esetben kapnánk nagy tározó területeket. A vízlefolyás szempontjából .a beljebb helyezésre —egyes szorulatokat számba nem véve — nincsen szükség; mert mint a 66. lapon látható az alsó Tisza előterén az árvíznek csakis 3—30°/ 0-a mozog. Ezért pedig kár volna a nagy költséggel épült és már megülepedett töltéseket megbolygatni, már csak azért is ; mert az erre szükséges áldozat sokkal hasznosabban fordítható a mederrendezésre. Ez azonban nem zárja ki, hogy egyes alacsony területeket, hol fakadó és szivárgó viz van, vagy a melyek talaj minőségüknél fogva úgy sem nagy értékűek, de a melyek iszapolás útján megjavíthatok, (milyenek a nagy kiterjedésű székes gyepek) töltések közé ne fogjunk és árterekűl ne használjunk. Minél több vizet leszünk képesek ily módon visszatartani és értékesítni, annál inkább számíthatunk az árvízszin sülyedésére. A meglevő töltéseket tehát ebben az esetben sem kellene megbolygatni, hanem a tározásra kijelölt helyeket — a mennyiben szükséges — új töltések közé lehetne fogni. Az előtéren a víz sebessége oly sok tényezőtől függ, hogy az mathematikai alakban alig fejezhető ki, s azért az ez irányban tehető számítások igen kevés gyakorlati értékűek és legföljebb tájékoztatóul szolgálhatnak; vagyis alig lehet csak megközelítőleg is kiszámítani, hogy mennyire kellene valamely ponton a töltéseket beljebb helyezni, hogy meghatározott vízszinsiilyedés álljon elő, annál kevésbbé, mert a vízszinsülyedéssel egyúttal az előtéri sebesség is csökken, másrészről pedig ennek annál kevesebb értéke van, mert tudvalevőleg az előtér folyton iszapolódik. Kétséget nem szenved, hogy csekély esésű folyóknál az előtérnek is tetemes vízmennyiséget kell levezetnie, mindazonáltal sohasem szabad szem elől tévesztenünk, hogy e víztömegnek legnagyobb részét a föld alá stilyeszszük, és sohase engedjük magunkat ettől az elvtől eltántoríttatni, még abban az esetben sem, ha az árvíznek túlnyomó részét csakugyan az előtéren kellene levezetnünk. Mert minél nagyobb és mélyebb mederrel van dolgunk, annál könnyebben fogja az magát nemcsak fenntartani, hanem gyorsabban ki is képezni. Azonfelül a veszély a töltések magasságával, ha az deciméterekre terjed is, nem számtani, hanem geometriai arányban, mondhatnók négyzetesen növekedik. Elméletileg véve: pusztán töltések között is le lehetne az árvizeket vezetni, minden meder nélkül; a tapasztalás azonban csakhamar sajnosan igazolná az ilyen szabályozás képtelen és káros voltát. Ha nehéz is a töltések távolsága és magassága között az arany-középutat megtalálni, mégis oda kell törekednünk, hogy e magasságot szerfölött K v a s s a y : Csekély esésű folyók szabályozása. 5
