Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)

II. A csekély esésű folyók szabályozásának rendszerei - A) A meder szabályozása - 2. A meder szélesítése - 3. A meder irányának megváltoztatása - a) Az átvágások

41 II. A csekély esésíí folyók szabályozásának rendszerei. Ugyanezen előterjesztés felemlíti, hogy az egyes átvágásoknak adandó keresztszelvényekre nézve tett számítások azt mutatják, hogy Tokajtól a Dunáig levő átvágásokat a legalacsonyabb vízszin alatt 2*2 méterre kell lemélyíteni s a szerint, a mint vonaluknak hossza az elvágott kanyar hoszszával kedvezőbb avagy kedvezőtlenebb viszonyban áll, a fenéken 20—25 méterre kell kiszélesíteni, hogy bennük a legalacsonyabb vízállás alkalmával is valamivel nagyobb folyási sebesség jöjjön létre mint a fölöttük lévő természetes mederszakaszban, és hogy így az iszaplerakódás lehetetlen legyen. Ily szélesség esetén attól sem lehet tartani, hogy egyszerre annyi föld ömöljék az átvágásokba a mennyi a szelvény nagy részét elzárni s így a fentebb vázolt rossz következményeket maga után vonni képes lenne. Ha tehát nem vagyunk abban a helyzetben, hogy az átvágás teljes szelvényét kivájhassuk, akkor legalább is a fentebb közölt elvnek megfelelő csatornát kell vájatnunk, és ha a tapasztalat azt mutatná, hogy a kiképződés nem halad, vagy nem a kellő gyorsasággal — mindaddig kell azt mélyítenünk és szélesítenünk, míg a kívánt eredményre jutottunk. Az iránt, hogy az átvágásokból kikerülő föld mily távolságra hordassék, ugyanazon nézet-eltérések vannak a szakférfiak között, mint a kivájandó csatorna méretei tekintetében. Nevezetesen az egyik fél a jövendő töltések helyére kívánja a földet hordatni, vagy legalább is oly távolságokban elhelyeztetni, hogy a képződő mederbe vissza ne hullhasson, a másik fél elegendőnek tartja, ha annyira megyünk ki vele, hogy a föld behullásával a meder képződése ne akadályoztassák, de másrészről belül maradjunk azon a határon, a meddig a meder jövendő szélessége terjed, nehogy később a kiképzett mederben az árvizek lefolyását gátolja. A fentebb említett miniszteri előterjesztés e kérdésre vonatkozólag a következőket mondja: „Nem lett volna célszerű a külföldi szakértőknek azt a tanácsát sem követni, hogy az átvágásokból kiemelt föld a védtöltésvonal helyére szállíttassák; mivel ez a szállítás ott is, hol az átelleni töltések egymástól való távola a szabályos legkisebb távnál nem nagyobb, két annyiba került volna, mint a töltéseknek a közelükbe eső külön anyaggödrökből való felépítése ; továbbá mivel a víz ereje által kibővítendő átvágásoknak nagy szüksége van arra, hogy a víztömeg összetartva folyjon rajtuk keresztül s oldalra törő irányt ne vehessen, mely utóbbi esetben az átvágásban a folyási sebesség s ezzel együtt a víz ereje csökkenne, s az eltérő irányú lefolyás következtében az átvágás medre eliszapoltatnék." „A víztömeg együttes és az átvágás irányában való lefolyását csak azzal lehet biztosítani, ha az átvágásból kiemelt földtömegből annak két partján aránylag nem nagy távolságban párhuzamos vezetőtöltések építtetnek. E töltések távolát az átvágás tengelyétől gazdasági és műszaki tekintetek határozták meg, Gazdasági tekintetből nem tanácsos a földet a jövendőKvassay: Csekély esésű folyók szabályozása. 3