Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)

II. A csekély esésű folyók szabályozásának rendszerei - A) A meder szabályozása - 2. A meder szélesítése - 3. A meder irányának megváltoztatása - a) Az átvágások

28 II. A csekély esésíí folyók szabályozásának rendszerei. ségét, és így az esés csökkenése annak szükséges következménye, vagyis a megrövidítés útján elért esés nem marad meg véglegesen az illető szakaszon, hanem változást szenved. 2. A meder szélesítése. A meder szélesítése a folyószabályozásoknál csak kivételesen fordul elő, ott hol hirtelen szorulatok vannak. Ily szorulatok hatása ugyanolyan a folyóra nézve, mint ha fenekén zátony vagy szirt lenne. Eltávolításuk kotrással, repesztéssel vagy egyszerű elhordással történhetik. Ha a folyó hosszabb szakaszon van igen összeszorítva, illetőleg még nem képződhetett ki, az esetben a partok meglazításával, a parton levő növényzet, bozót, füzes eltávolításával is lehet célhoz jutni, a mennyiben az akadályok megszüntetése után a folyó magától fog szélesbedni. A Tisza alsó szakaszán Csongrád, Szeged, Török-Kanizsa és Zenta körül vannak nagyobb szorulatok, melyeket azonban részben a töltések okoznak. A szegedi szorulatot 1879 után részben eltávolították. 3. A meder irányának megváltoztatása útján való szabályozás. A mederszabályozásnak e módja kivált csekély esésű folyókon van elterjedve, mert rendszerint a pálya megrövidítésében áll, mi által a sebesség növekedik és a beágyazás elősegíttetik. Az irányváltozásnál ismét három külön eset merülhet fel, ú. m. az átvágások, a csatornázás és a torkolat megigazítása útján való mederszabályozás. a) Az átvágások. A csekély esésű folyóknak jellemző tulajdonsága, hogy amúgy is elégtelen esésüket a tekervények és kanyarulatok sokaságában még inkább csökkentik. Ennek magyarázatát abban kell keresnünk, hogy míg a nagy esésű folyóknál a kanyarulatok természetes átszakítása lefelé való haladásuk közben aránylag rövid időszakokban történik, és így a homorú oldalok folytonos rongálásából eredő károkat maga a természet üti helyre, addig a csekély esésű folyóknál a hasonló irányban nyilvánuló működés mellett a kanyarulatok természetes átszakítása csak igen nagy időközökben megy végbe, a mint erről a csekély esésű folyók természetéről szóló fejezetben már megemlékeztünk. A talaj laza állapota e működést még inkább gyámolítja ; így a Tiszán és mellékfolyóin minden árvíz idején és után a partok nagy tömegekben szakadoznak le és dőlnek a folyóba. A meddig a kanyarulatok szelid görbületekkel fűződnek egymáshoz, addig a víz lefolyását nem igen hátráltatják, legalább nem oly mérték-