Kvassay Jenő: A sekélyesésű folyók szabályozásának alapelvei különös tekintettel a Tisza völgyére (Budapest, 1889)

I. A csekély esésű folyók természete

14 I. A csekély esésű folyók természete. r — a szakférfiakat több izben kihallgatták az iránt, hogy a folyók nagyvize rendes lefolyásának előmozdítására, a jégdugulások folytán eredő töltésszakadások elhárítására és a folyami hajózás állapotának javítására — miféle eszközöket kellene alkalmazni." „A hollandi területen több ágra oszló folyók sebességének csökkenése kedvez az iszap- és homok lerakodásoknak, így zátonyok keletkeznek, ezek ismét a víz szabálytalan lefolyását és jégdugulásokat idéznek elő." „Az 1821-ben kinevezett parti bizottság az oldalelvezetések elvét fogadta el, mely ezen időben általános elterjedésnek örvendett. Ennek az elvnek köszönik létüket az 1809. és 1810-ben felállított lymeri és ellekomi zúgók. A folyók állapota igen kedvezőtlen maradt és nagy gondot okozott a szakembereknek." „Semmi hathatós mód nem hajtatott végre mindaddig, míg a Waterstaat felügyelőiből alakított bizottság, a mai napság is érvényben levő rendszert nem fogadta el, mely szerint a végleges javulás első sorban a fotyók egymás közt való minden közlekedésnek elzárásában keresendő; minden folyó tehát oly állapotba hozandó, hogy vizeit maga legyen kénytelen levezetni, mire nézve folyásának szabályozása vagyis a normális szélesség megadása a második kellék. „Ugyanis az oldalvezetések által egyik folyó a másikkal, nevezetesen: a Meuse a Rajnával többszörös kapcsolatban állott, s mivel a Meuse vize rendszerint alacsonyabb volt, a Rajna kis-víznél jóformán arra vette folyását és saját medrét mind jobban és jobban eliszapolta. Olaszországból igen érdekes ide vágó példákat szolgáltat a Pó, de kivált az Adige szabályozásának története. A Renó az Apenninekben ered, s azelőtt a Póba ömölt; 1100 körül azonban elhagyta a Pó az ő régi medrét, mely Ferrara alatt vitt el és felfelé húzódott, a jelenlegi velencei főágat képezve. Ekkor a Renót a Pó ezen régi medrébe terelték, melyet azonban csakhamar feltöltött és igen nagy károkat okozott Ferrara, Bologna és Ravenna vidékének. 1765-ben el határozták a meder nélkül bolyongó folyót az e célból szabályozandó Pó di Primaróba vezetni, mely a ferrarai főágnak képezte kiágazását. A folyó medre mindennek dacára nem szűnt meg medrét emelni, minek következtében a mellékfolyók torkolatát lejebb kellett tenni, másokat egészen külön a tengerbe elvezetni. A meder emelkedésével a töltéseket is folyvást emelték, úgy hogy jelenleg 10, 12, sőt helyenként 13 m. magasak a szomszédos terület fölött. S e mederemelkedés még mai napság sem ért végett, mert mint Brighenti összehasonlításaiból kitűnik 1845-től 1875-ig a casalecchiói zsiliptől a tengerig az emelkedés 1*35 egészen 2"40 m. között változik. 46 kilométernyi hosszúságban a kis-víz szine magasabb a szomszédos területnél; a folyónak legnagyobb függése azonban Panfilia mellett van, hol a meder legmélyebb pontja 3124 méterrel fekszik a természetes felszín fölött.