Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A hal a természet háztartásában

A HAL A TERMÉSZET HÁZTARTÁSÁBAN. BREHM ALFRÉD, az állatok életéről szóló nagy művét az állatélet egészére vetett pillantással vezeti be; de mindjárt az első sorokban — és igen helyesen — ráveti szemét a természetvizsgálók két táborára, mely, a milyen nagy az elért eredményekben, épen olyan nagy — vagy talán még nagyobb — a kölcsönös leszólásban is. Az egyik tábort a bonczolók iskolája alkotja, mely az állatok testét legparányibb részeire bontja s e részeket anyag és szerkezet tekintetében ezerszeresen nagyító üvegen át vizsgálja ; így kutatja a legparányibb erecske, a legfinomabb idegszál végződését ; meglesi a sejtet, oszlását, szervezetté való tömörülését ; meglesi a petében folyó keletkezést ; az egyes szervek szerkezetét, működését ; a szervek átváltozásának folyamatát ; a különbözőknek látszó szervezetek egymáshoz való viszonyát, rokonságát. Ez fölséges, magasztos egy dolog, mely reátanít az élőlények összealkotására, életöknek nem egy alapfeltételére ; sokszoros világosságot vet az eredetre is. Pontosan meghatározza a sejt oszlásának pillanatát, haladását; megmondja -— ha nem is mindig — e csodás folyamat előljáró föltételét. De egyet nem bír megmondani : annak az életrekeltő szikrának a lényegét, mely a belátható okozat be nem látható okát szülte. Igen, megmondja, ki birja fejezni szóval, olyannal, mely mond ugyan és mégis adósunk marad ! E szó az életerő, éltető erő, néha épen csak erő. — De hát ez a világos tudás szempontjából véve semmi, mert a megfoghatatlannak épen csak mesterszava. Hogy világosan szóljak, tudjuk, hogy a himhal zoospermiuma a nőstény ikrájának héjján nyiló petelikacson át az ikra belsejébe nyomul, ott az ikra termőszemével érintkezik s hogy erre az a termő-