Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A hal szervezetéről

vésettek, majd csillagszerűen oszló vésetűek, a mint ezt a 292. ábra alakjai magyarázzák. Külön említést érdemelnek az 11. n. oldalvonalon (289. ábra OV) fekvő halpénzek, melyek rendszerint csövesen likacsosak s a mint sorakoznak, tulajdonképen egy csöves vonalat alkotnak, a melynek rendeltetését később tudjuk meg 1292. ábra 6). A tokféle halakat jellemző vértek (2c)2. ábra 7) egészben csillagos forma mellett, középen csúcsosan emelkedők s csillagszerűen sugarasak, kemények és zománczszerűek. A halpénz szerkezete, formája, elrendezése és száma szintén igen változatos s a meghatározásra igen fontos jellemző jegyül szolgál. 293. ábra. A száj formái. I. csúcsbanviló (konczér); 2. torokfelé nyiló (paducz); 5. fölfelé nyiló (kardoshal). Különös figyelmet érdemel a s\áj külső formája, illetőleg állása szerint ; nem kevésbbé azért, mert a hal életmódját határozva, egyszersmind a fajok megkülönböztetésére is szolgál. A száj vagy csúcsba nyiló, mikor t. i. a fej orrarészének csúcsán állva nyilik 1293. ábra 1), vagy torokfelé nyiló, mikor torokfelé nyilva a fejnek orrarésze még túljár rajta 1293. ábra 2), vagy végre fölfelé nyiló, a mikor az alsó állkapocs a fej orrarészébe tolva, a homlokvonalba nyilik (293. ábra 3). A hal ragyogása és s\lne. A tulajdonképeni halpénznek — tehát nem a vérteknek is — testfelől fekvő lapja legtöbbször finom, ezüstfényű réteggel van bevonva, melynek ragyogása számtalan, szerfölött apró, u. n. guamnmés; kristályoktól ered. A halak színezete csak részben ered a bőr alapszínétől, mert