Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A hal ellenségei

tavak nyílt helyein, a jég szélén leskelődik, hogy az eleven vízre járó halat kiragadhassa. Elejtése fészkén, vagy dögön sikerűi. A halászósas — Pandion haliaètos L. — sokkal kisebb, 50—60 cm. hosszú ; szárnyfeszítése 1*5 m. ; zömök testű, háta felől barna, hasa felől sárgásfehér színű, mellén barna pajzsos madár; nyaka, feje világos sárgásfehér, finom barna szárcsíkokkal, a szemén átfutó barna szalaggal ; farka a felváltva barna és fehér keresztbefutó szalagoktól tarka. Ez kizárólagosan hallal él; 15 —18 m. magasságban a víz fölött vonulva, időnkint lebegve meg-megáll, hogy a vizet kémlelhesse; sólyomszerü lökéssel veti magát a halra, mely a víz színét megközelítette. Rajta és előbbi társán sokszor megesik, hogy akkora halba vágja karmát, a mekkorát el nem bír; — ilyenkor a hal a víz alá ragadja a rablót, hol az elpusztul. Keskenyebb vizek fölött ez a halrabló jó fegyverrel könnyen ejthető el ; szélesebb vizek táján ki kell lesni vonulása irányát, mely rendesen ismétlődik s ott kell lesbe állani, a hol a partot lövéstávolságra szokta megközelíteni. A jégmadár — Alcedo ispida L. — színre a legszebb, életmódra a legérdekesebb madaraink közé tartozik. Teste zömök, farka rövid, csőre hosszú, erős, ékszerűen hegyes; feje aránylag nagy; lába kicsiny,kuczorgásra alkalmatos; két újja előre, kettő hátrafelé áll. mi alkalmas arra, hogy kiálló vékony ágakon jól megkapaszkodva sokáig lesve ülhesssen ; hasa fele élénken fahéjszínű, jobban mondva a száraz levél színét viseli ; feje teteje és nyakszirtje fekete alapon tengerkék, sűrűn álló, keresztbe futó csíkokkal díszítve; válla és szárnyaeleje sötét tengerzöld ; a háta mélyen tengerkék ; begye gyönyörűen enyésző rozsdásfehér, szeme alatt a nyakszirtig egy rozsdás, alul sötét tengerzölddel beszegett csík vonul ; csőre fekete, tövén vörös. Testhossza mindössze 16—17 cm. Fészkét a partba rakja, mely végből egy hosszú csövet váj — 1 méterig is — s ezt a végén kitágítja ; 5—6-01 tojik. Ez a kis rabló kizárólagosan hallal él s a madarak között czigányéletet folytat, azaz helyről-helyre barangol. Kiváló módon kedveli a pisztrángos patakokat, hol a vizek lengje fölött egy kiálló száraz ág végére telepedve, nagy kitartással lesi a felszálló kisebb — ujjnyi — halat, a melyre villámgyorsan leveti magát s vagy keresztül üti csőrével, vagy becsipteti ; ekkor rendesen a partra száll s ott benyakalja — sohasem darabolja fel. Ennél a halászó módnál