Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

Bevezető

nek az ember tanúja volt, ezek tanították őt a halászatra. Egybevetette mindezeket másnemű tapasztalataival s kieszelte szerszámainak sorozatait. Saját keze fogásával, a kitapogatással kezdhette, aztán átmehetett ősi barátjára, a fára, nádra, innen a vizek eldugására — nagykésőn a tüske révén a peczekre, horogra és szigonyra. Nem történet ez — csak sejtés; a « talán » bizonytalansága! Az első tapasztalatszerzésnek hosszú, rögös útja volt az, a melyen a halászat fejlődött; az élet ezernyi ezer szükségének kellett közrehatnia, a míg fejlődésének csak legalsóbb fokozatait is elérte; nagy út, míg fölfedezte a kovaszilánk lerepesztését, hozzá a kötőanyagot s elkészíthette a szigonynak legelső alakját. És milyen hosszú út lehetett az, míg a csontnak, a szarvas agancsának kiformálását megtanulta, míg reájött bizonyos növények rostozatára. míg megtanulta a fonalkészítést, a hálók kötözését akkor, a midőn nem hatott még a gyermek nyiló szemére, a serdülő ifjú ébredező értelmére az emberi szorgalomnak és tudásnak végtelen tárgyozöne! Mert hiszen akkor csak a szűz természet mosolygott reá — de rémítette is villámaival, dörgésével s más jelenségeinek megfoghatatlanságával. Mily hosszú út volt az, mely az embert az érezek fölhasználásáig vitte? És ha mégsem volt olyan hosszú az az út, legalább ott nem, a hol az emberiséget osztályozó hatalom a viszonyok kedvező volta, könynyítette meg az eligazodást? Hátha a bölcső korát élő emberiségnek legalább egyes részei, a természeti viszonyok kedvező hatása alatt úgy fejlődtek, úgy okultak, mint fejlődik és okul a csecsemő édes anyja szeretetén, gondoskodásán ? Ez a gyermek hallja a szeretet hangját 8 érzi hogy az ; — csak a hangot hallja — a szót meg nem érti — és hangot ad ő is; gyönyörködik benne, ismétli és ismétli. S a mint az anya szól, abból a tiszta gyermekszemből kitör az eszmélet sugara; egész lénye ott csüng az anya mozgó ajakán — a hangból gyügyögés, ebből érthető szó s mind értelmesebb beszéd lesz — és bámulatosan rövid idő multán már kicsillan a gyermek sajátossága, egyéni volta; —• az eszmék lánczolata, bizonytalanul bár,