Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

mindenféle lény felé, mely halélelemnek bevált; késő őszszel, ivás idején, az alsó Békás pisztrángjai a tavon át vették útjokat a lakodalmas hely felé s igaz pisztrángmódra szökve hágtak esésről esésre, míg a kellő helyre jutottak. A kikelt ifjú ivadék a tó szélein, hinárosaiban jó tanyára akadt. A pisztráng felszaporodott s a székely furfangos, leleményes esze utána járt; törte magát, míg ezélt ért: beállította a patak beszakadásánál a marázsahálót, az egyetlen halászszerszámot, mely ott alkalmazható volt ; kikötötte a kiaszott ágra a megférgelt horgot; ivás idején pedig megküzdött a Békaszoros száz bajával, mely éjnek évadján ezerszeresen az. Képünk a Békaszorosba vezeti az olvasót. Az egyik góbé meggyújtotta a világlót s kőről-kőre hágva azon van, hogy társának jól világítson ; a másik azon csizmásan meglábolja a vizet, a szigonyt sújtásra készen tartja. Az éj koromsötétjében, mely a mélységes szorosban mintegy meg van sűrűsödve s a melyet a fenyőerdő komorsága is növel, a világlóval való halászat a legsajátságosabb képek közé tartozik s azt, a ki a valódi vadregényes jeleneteknek barátja, teljesen ki is elégíti. A világló fénye, mint valami nagy fénybogár kalandozik a csörtető, zúgó patak fölött ; fényköre csak olyan, mint a hold udvara, hiába birkózik a szoros falaival, fenyveivel : nem bírja meghágni, bevilágítani. Majd alantosan lobog, majd fölemelkedik, majd el-eltünik egy-egy kiugró sarok mögött, majd előbukkan s a midőn lénye az elszenesedés miatt megfogy, a góbé odavágja sziklához, törzshöz; az égő üszök, ezernyi szikra szerteröpül, mintha az égbolton fénylő, pislogó fiastyúkot valamely óriás szétrebbentette volna. S ha holdvilágos az éj, a fény játéka leírhatatlanul szép látomány. A hold szelíd fénye végig rezeg a tó tükrén, megvilágítja az oltárszerű Gyilkoskövet ; az erdő föle tündéries, halavány fényben fürdik, mely minden vonalat meglágyít, elenyésztet ; belopódzik a fény a sziklaközbe is s míg egyik oldalát beragyogja, a másik a legtökéletesebb éjbe borúi ; a hová pedig a hold sugara még sohasem, vagy csak pillanatokra tekintett be, ott járja boszorkánytánczát a szigonyos székely világlója, tidója . A szigony egyáltalában kedvelt szerszáma a székely halásznak s a