Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

A sziklavilág e valóságos rengetegéből, kivált a keletfelé kitörő vizek a legvadabb sziklaszorosokon át vájják medröket; sziklatöm bőkön, párkányokon, bedöntött fák korhadó testén ezerszeresen megtörve, messze kell haladniok, míg a Békásszorosból kiérve, folyásuk valamiképen megnyugszik. Ezeknek a vizeknek halászgyöngye a Gyilkostó, keletkezésének, kifolyásának egész csodarendszerével együtt. E század második évtizedében a Békáspatak, mely a Maros-Olt vízválasztóján a Belkény nyereg táján ered s az Olt rendszeréhez tartozik, még mint patak csörtetett a Gyilkoskő és Suchard aljáig, hol az Entrekje (kövek köze) sziklaszoros tévesztőjén át folytatta útját: de ez időtájban a hegyoldal megmozdult s nagy zuhanással betemette a patak útját. A Békáspataknak föl kellett venni a harezot az óriási akadálylyal ; — föl is vette s fölségesen győzött. A forrás szünet nélkül, folyton küldte le a vizeket mindaddig, a míg tóvá nem dagadtak s végre meghágták azt az akadályt ; ekkor átbuktak ra)ta, hogy a Békásszoros útvesztőin tovább nyargalhassanak. És ez az új tó víztömegével a hegyoldal alsó lejtőjének erdejét is elnyelte. A fenyvek éveken át küzködtek a szokatlan, természetök ellenére való új állapottal, azután meghaltak ; — a tűk leperegtek, leáztak : a vízből kiálló csúcsokról levált a kéreg s a tó csapkodó hulláma, eső, vihar és verőfény elvégezték a fehérítést; — e kifehérített fenyőcsúcsok, ágak úgy emelkednek ki a tó sötétzöld színéből, mint valami panaszos csontvázak; — mintha keseregve nyújtanák karjaikat az ég felé, mely kegyetlen sorsra kárhoztatta őket. A tavasz, az ősz vonuló madárseregei, a hegységen való átkeltökben megörülhettek az új alkalomnak: a vadruezák le is csaptak pihenőre; nádas helyről jőve, tollaik között elhozták a nád magvát, itt felejtették s a tó megkapta nádkoszorúját. De megváltozott a víz élete is; kivált halak dolgában. A patak üldözött, fürge pisztrángja, mely a góbék lengjében alig arasznyira nőhetett, bevette magát a tóba, a hol se szigony, se háló nem érhette el s a hol a rovarseregek fejlődése nagyot gyarapodott; néhány év múlva már két kilogrammos derék- vagy fajhal vágott