Széchenyi István: Javaslat a magyar közlekedési ügy rendezésérül (Pozsony, 1848)

VI. Fejezet: Költségvetés a javaslott közlekedések kiállítására - Függelék: A kisajátításoknál

94 kély földért, melly közutnak elfoglaltatik, kármentést követelhetne. Ellenkezőleg a vaspályáknál teljes és tökéletes kármentést rendel az 1836-ki 25 törvényczikk, noha a vaspálya közelsége többszörözött jótétemény a köuthoz képest, s a birtok értékét azonnal, minden más beruházás nélkül , aránytalanul felemeli. Nézetem szerint sem egyik sem másik mód nem méltányos; egyik nyomja a birtokost, másik terheli a vállalatot igazságtalanul. Es ez a tapasztalat útmutatása szerint igen különös eredményekre vezetett, például a központi vasút kisajátításainál. — Olly helyeken t. i. hol a vaspálya vonulata még bizonytalan volt, hogy a birtokosok és községek azt saját határaikra vonják, a szükséges földtért ingyen megajánlották, sőt más nevezetes áldozatokat Ígértek a vaspálya jótéteményiért. Ellenben, hol a pálya vonulata bizonyos s kikerülhetlen lön, ott kisajátítás fejében a birtokosok olly árt követeltek, melly nem a föld azelőtti becsét, de a vaspálya által felemelt értékét is túlhaladta. Ebben tehát arányt és mértéket kell fölállitni, t. i. a köutaknál nem pusztán foglalni, a vasutaknál nem túl az igazságon fizetni s ez által a közválJalatokat terhelni. Ha a kő- és hajóutakra, vaspályákra, csatornákra foglalt földtér által okozott kárt vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy ezek által nemcsak semmi kár —