Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI
A Felső-Csallóközben kedvezőbb a helyzet, mint korábban gondolták. Pozsony megye alispánjának jelentése a Belügyminiszternek az árvizek állásáról 1876. február 25.-én este (részlet): „A Felső-Csallóközből beérkezett legújabb jelentés szerint Vajkánál csak 22-én vonult el a jég a főágban. Ez alkalommal Doborgaz és Vajka közt újra átcsapott a töltéseken és ismét víz alá helyezte ezen községeket, és pedig még nagyobb mértékben, mint az első ízben. Amikor a mellékágakban tört át az első zajlás még rosszabbá vált volna állapotuk, ha a víz ereje részben nem fordul át a jobb part felé. Itt ugyanis a doborgazi és keszölcési szigeteken át Halászinak, Mosón megye felé ment az ár és tartani lehet tőle, hogy az eme szigeteken lévő, népes tanyákban nagy kárt tett. Egészében véve e járásban nem volt az árvíz oly általános, mint az 1862. évi, mert töltést sehol sem szakított, amit részben annak is köszönhetünk, hogy a gátak még fagyosak voltak és átázás folytán nem lágyultak meg annyira, hogy a víz könnyen áttörhette volna őket. E hó 23-án este már csak három községben volt részlegesen víz, Vajkán, Doborgazon és Keszölcésen." Pozsony megye alispánjának jelentése a belügyminisztériumhoz már a FelsőCsallóközi eseményeket 1876. február 25.-én este összegzi és beszámol a Budapest-Bécs vasúti fővonal megvédéséről: ...„Párhuzamosan a Vággal a Dudvág is hihetetlen mennyiségben hozza le a vidékre a vizeket, Nagyszombat és Szered, úgyszintén Diószeg és Szered közt teljesen elzárta a közlekedést, mert noha az államút hídjait eddig nem sodorta el, de az azokhoz való hozzájutás életveszéllyel jár. Leginkább szorongatva van pedig Diószeg és tegnap meg ma folytonos sürgönyváltásoknak volt tárgya. A lakosság ugyanis az ártól -mely a helység legnagyobb részét elborította és még szakadatlanul emelkedik most is- menekülendő, először átvágta az ottani vasúti állomástól a cukorgyárba vezető szárnyvonalat, miben az érdekeltek nem is ellenkeztek. Midőn pedig ez a sikert nem hozta meg az óhajtott mértékben, az államvaspálya töltésének ugyanezt a sorsot szánták. A vasúti társaság közegei távirati úton mind a megye, mind a Közmunka és Közlekedési Minisztérium közvetítését nyomban igénybe vették. Részemről ezen vasúti vonalnak, mely ez idő szerint Bécs és Budapest közti közlekedésnek egyedüli biztos útját képezi, megszakításával járó súlyos felelősséget annál kevésbé vehettem volna magamra, mivel ezen orvoslás, a szakközegek egyhangú véleménye szerint, Diószegen különben is igen keveset segíthetne. Bizonyság erre az, hogy 1832-ben még nem volt vasút, és mégis 30 házat döntött le Diószegen az árvíz. Én tehát távirati úton rögtön letiltottam a vasút átvágását és a megyei almérnököt egy pandúrosztállyal azonnal a helyszínre küldtem, azon kívül az itteni katonai parancsnokság igénybe vételével egy osztály gyalogságot is tartottam útra fölkészülve, melyet netalán erőszak esetén külön vonaton vezették volna a helyszínre. Erre azonban nem volt szükség, úgy, hogy midőn a délután folyamában a Közmunka és Közlekedési Miniszter úrnak távirati rendelete által a vasút épségben tartására kaptam utasítást, az akkor már biztosítva volt. Ma (február 25.-én) azonban a helyszínen működő almérnöknek azon távirati jelentése folytán, hogy a víz folyton árad és a veszély mindig jobban növekedik, indítva láttam magamat a Közmunka és Közlekedési Minisztériumot távirati úton arra kérni, hogy a hely színére valamely szakértőjét küldje ki. Az államvasúton lefelé haladva, a vidék szakadatlan víztükör gyanánt tűnik szembe, sok községet kerítve be, vagy öntve el. Növeli az aggodalmat, hogy minden vizeknek csak egy lefolyása van, a Vágón át a Dunába Komáromnál. De a Duna vízállása oly rendkívül magas még mindig, sőt itt Pozsonynál ma ismét egész napon át áradt és este
