Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)

A DUNA-VÖLGY ÁRVIZEI

vetkeztében, hogy az utcán lévő víz bejutott a talajba és egy gázcső valószínűleg megsérült, a gázlámpások egyáltalán nem világítottak. Ezáltal az utcákon haladó la­dikok nem tudtak tájékozódni, a lakosok kivilágították ablakaikat, ami a szemlélő­nek olybá tűnt, mintha a város valamilyen örömteli esemény miatt lenne kivilágít­va. (UL0227) Kiköltöztetett gyógyszertár. A budai Vízivárosi „Fekete Medvéhez" címzett gyógyszertár tulajdonosa azt időben az első emeletre helyezte át és mivel az Iskola utca jégmen­tes, a ház hátsó részét a szükségben lévők számára hozzáférhetővé tette. (UL0227) Falomlás. A Lőtérnél az Erdősor végén egy új épület alapjait ásták ki. Ezen a helyen már korábban is egy ház állt, melynek falali a feltöltések miatt már eleve teljesen a föld alatt vannak. Mivel a munkások az alapot 2 lábbal a régi falazat szintje alá ásták, az utóbbi fal összeomlott, maga alá temetett egy napszámost (neve Fircsi) és megsebe­sítette Wagner Frigyes kőművest és Recsi Mátyást. A halottat és a sebesülteket kór­házba szállították: az építésvezetéssel megbízott Polier ellen vizsgálat indult. (UL0227) Betöréses lopás kísérlete. Tolvajaink úgy tűnik, a jelenlegi árvizet, mint jó eszközt akar­ják kihasználni gonosz céljaikra. Tegnap éjjel egy ház udvarára a budai Főutcán a „Fehér Kereszt" felett egy ladik úszott be hangtalanul és két férfi megpróbálta Malder hivatalnok egyébként nagyon bebiztosított ajtaját betörni. Egy, az első eme­let nyitott gangján megjelenő katonai mérnök kiáltásával annyira megijesztette az is­meretleneket, hogy azok sietve elhajóztak. Továbbá tegnap délután a második ke­rület Főutcáján abban a házban, ahol a „Helm" nevű étterem is van, egy tolvajt ab­ban a pillanatban leptek meg, amikor éppen különböző könnyen szállítható készü­lékeket akart eltulajdonítani. Ezen személyt azonnal átadták egy felügyelőnek. Egy másik csalót tegnap reggel abban a pillanatban kapott rajta egy úr a mentő bizott­ságtól, amint egy elárasztott ház udvari ablakán betörni próbált egy olyan lakásba, ahol az elmenekültek vagyon tárgyaikat a lakás helyiségeiben hátra hagyták. A tol­vajt elfogták és a Flórián kaszárnya éjjeli fogdájába vitték, ahonnan először az esti órákban vitte el őt a felügyelő. Különös veszélyben vannak azok a házak a Főutcán, melyeknek a Duna felé is van kapuja. Ott ugyanis semmiféle világítás nincs és itt a tolvajoknak zavartalan nyugalmuk van, ezért a lakosok, akik a felső emeleteken lak­nak, különös figyelmezésre lettek felkérve. (UL0227) Egy személy, aki nem volt kilakoltatható. A mentő tisztként szolgáló Tunhardt mérnök úr, aki ma délelőtt a parancsnoksága alatt álló pontont vezette W. aszszonyt vitte a Vízivárosi Főutca 7. szám alatti házba. W. asszony a már kiürített lakásához ment, mert fülébe jutott, hogy a házi úr a disznóit az ő lakásában helyezte el. A ponton megállt a kis, egy emeletnyi magas háznál. A pionírok létrát fektettek, W. asszony felmászott rajta. A lakásában disznókat ugyan nem látott, azonban egy idős, bolond asszonyt, aki állítása szerint 24 órája semmit nem evett. Kikiáltott az ablakon, hogy adjanak neki kenyeret és vizet. Tunhardt úr felszólította a háborodottat, hogy száll­jon be a pontonba, amit azonban a nő megtagadott, azt mondván, hogy ezt a lakást soha nem fogja elhagyni. Mivel a ház állapota nagyon rossznak látszott, az asszony kényszer kilakoltatását elrendelték, azóta minden valószínűség szerint végre is haj­tották. (UL0227) Két teherhajó. A hatalmas Duna folyam tegnap délután számos egyéb tárgy mellett két egymásba ékelődött üres teherhajót sodort a jégtáblák között a Lánchíd felé. A nagy hajók olyan erővel csapódtak az egyik hídpillérnek, hogy azok a szó szoros értel­mében pozdorjává törtek, hogy az ember néhány másodperc alatt csak annak egyes darabjait láthatta a vízben úszni. (UL0227) Jó fogás. A budai parton, a Keílner-féle ház közelében tegnap délután az erős hideg szél ellenére sokan gyűltek össze, hogy a gyorsan úszó jeget megnézzék. Köztük volt

Next

/
Thumbnails
Contents