Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)

Bircher Erzsébet: Gazdagság vagy szegénység?

II.Ulászló guldinere (Magyar Kódex II. kötet, Sóós Ferenc felvétele) A csaknem két évig tartó háborúskodás után 1491-ben megkötött pozsonyi béke után 1492-ben összehívták az országgyűlést Budára, ahol a békeszerződésben foglaltakat ugyan elutasították, mégis valamiféle normalizálódása következett a hatalomnak. Ha nehezen, de megkezdődött egyfajta konszolidáció. A király azonban Mátyás pozícióiból szinte mindent elvesztett: a pénz-és adóügyek intézése már nem a szavától függött. Nem lévén magánbirtoka a királyi kincstár ellehetlenülése gúzsba kötötte: mindent zálogba bocsátott, amire volt érdeklődés. Koronajavadalmakat, a harmincad vámot, a bányákat, a királyi városok nagy részét. Próbálkozott ugyan azzal, hogy Mátyásához hasonlóan rendkívüli adót vessen ki, ez azonban - ha be is hajtották ottmaradt az adók behajtóinál, akiknek szintén tartozott a kincstár. Az állami bevételek a Mátyás korához képest 60-80%-al csökkentek. A bányák haszna Mátyás idejében 100 ezer Ft-nál többre becsülték, míg 1503-ban 29 000, 1519-ben 14 000." A centralizáció belső dinamikája változott: a centrum már nem a király, hanem a mögötte állók, akik egy része nem a történelmi főúri osztály, hanem a feltörekvő „új arisztokrácia" az alacsony származású, de egyetemet végzett, Mátyás idejében a hatalom közelébe emeltek közül vették át sokan a központosított kormányzás vezetését. A pénzszűke azonban egyre jobban kidomborította a magyar gazdaság alapvető paradoxonát: az ország természeti erőforrásokban hihetetlen gazdag volt, ugyanakkor az állam szegény: a nagy gazdagság inkább hátrányára, mint 15 KULCSÁR, 1981. 69.0. 20