Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)

Bircher Erzsébet: Gazdagság vagy szegénység?

Mátyás király aranyforintja (Magyar Kódex II. kötet, Sóós Ferenc felvétele) Új nevet kapott a külkereskedelmi forgalomra rótt harmincadvám. Állandó értékű ezüstdénárt veretett: ez erőteljesen hozzájárult a gazdaság fellendüléséhez. Adópolitikája eredményként az akkor 3,2 milliós lakosságú ország először fizetett szinte mindent pénzjáradékban: a korábbi természetbeni juttatások helyett a cenzus lett a meghatározó. Az 1467-es országgyűlésen a rendek a jobbágyságra súlyos terheket rakó adót szavaztak meg - igaz, ezzel egy időben eltörölték az állandó értékű váltópénz megjelenésével jelentéktelen nagyságúra csökkent „kamara hasznát". A jobbágyokra kirótt adót-éljenek akár nyolcadtelken a királyi adószedők hajtották be. A jobbágyság maradt a fő adófizető ebben a korban is. A városok látszólag a hatalom kedvezményezettjei voltak, a megállapítás különösen igaz volt a bányavárosokra. Mátyás király 1463-ban Sopronhoz intézett kiváltságlevelében egy olyan, általa ideálisnak vélt helyzetet írt le, amely távol állt a magyar valóságtól - ami még a király támogató politikája mellett sem tudott megvalósulni igazán, az erőteljes városfejlődés Magyarországon. Ráadásul a polgárosodást elősegítő kiváltságok ára Mátyás idejében arany volt: a rendes adókat többszörösen meghaladó rendkívüli adókat vetett ki