Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Szvircsek Ferenc: Nógrádi bányászok és bányák az 1956-os forradalomban

volt feltűnő. A nők bányai munkába állítására is ekkor került sor, és a negyedik munkásszállót már részükre kellett felépíteni. A szénbányászatban meglévő országos létszámhiány kiküszöbölésére, 1953. decemberétől a Honvédelmi Minisztérium engedélyezte a sorkatonai szolgálatukat töltő fiatalok önkéntes bányabeli foglalkoztatását. Ennek során a nagybátonyi bányákban dolgozó, a honvédekből alakított 3. bányász századból később többen is megszerezték a vájárbizonyítványt, és letelepedetek a megyében. A nógrádi szénmedencében 1956-ig, összesen 600 honvédet foglalkoztattak bányász munkakörben.

4 Európa keleti felén azonban jelentős változások következtek be. 1956. június 28-án a lengyelországi Poznanban, több tízezres munkásdemonstrációt oszlattak fel a biztonsági erők. Hazánkban a gazdasági-politikai válságot, a közellátási gondok, az életszínvonal folyamatos romlása is súlyosbította. A bányászok is érezték, hogy valami gond van az országban, ezért egyre gyakrabban adtak hangot panaszaiknak, ami megjelent az iparág 1956. júliusában tartott kongresszusán. A termelés emelkedése során a munkavégzés biztonságával egyre több probléma akadt, a bányászokat ugyancsak nyugtalanította a bérezésükkel összefüggő gondok, mivel a vezetők csak a rendelkezésre álló béralapot osztották szét, s nem a teljesítmény alapján elvárható bért számolták el. Tarthatatlannak ítélték meg a túlóráztatásokat, és a meglévő nyugdíjtörvényt. 1956. július 18-án az MDP központi vezetősége elfogadta a II. ötéves terv irányelveit, s - szovjet nyomásra - a „megromlott egészségi állapota miatt" lemondásra kényszerült főtitkári posztjáról Rákosi Mátyás. Helyére a korábbi hatalmi klikkjéhez tartozó Gerő Ernő került. Ám az ülésen már kénytelenek voltak a hazai nyersanyag termelés csökkenésével is foglalkozni, mert akadozott az országban a szénellátás. A Minisztertanács az utolsó negyedév tüzelőanyag ellátásának biztosítása érdekében engedélyezte az importot. Világossá vált az is szeptemberre, hogy a tervezettől elmaradnak a gazdaság teljesítményei. Kocsis Lajos, a szorospataki bányászból lett Bánya- és Energiaügyi miniszter első helyetteseként, ígéretet tett arra, hogy a szakszervezettel összefogva, az ágazati gondokat megvizsgálják és igyekeznek majd orvosolni. Kevésnek bizonyult már az a gesztus is, hogy az 1956. szeptemberi VI. Bányásznap központi ünnepségén adták át először a 10 éves Szolgálati Érdemérmeket. A gazdasági, ellátási gondok mellett azonban el kell ismerni, hogy az államosítástól eltelt tíz év alatt, a bányászok szociális és kulturális helyzete jelentős mértékben javult a szénmedencében is. A bányászok munkakedvének növelése céljából anyagi és erkölcsi ösztönzőket állapítottak meg, bevezették 1950-től a hűségjutalmat, az új díszegyenruhát, és a régi hagyományokból táplálkozó bányásznapi ünnepséget. 1952-től, a „Bányász Sajátház Akció" keretében már 409 lakást építettek, s a kormány döntése nyomán 1948-ban hozzáfogtak a nagybátonyi bányászváros felépítéséhez, s 1956 végére már 521 4 Szabad Nógrád. 1956. március 10.; Praznovszky, 28.o.