Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

munkahelyet és az alapvető szükségleteket (élelem, hajlék, egészségügyi ellátás, oktatás, üdülés, kulturális javak és szolgáltatások).

35 Az ígéretek beválthatatlansága a mennyiségi szemlélet irrealitásba fordulásával vált nyilvánvalóvá. 1951-ben, felbuzdulva az első tervidőszak tervtúlteljesítésein, jelentősen megemelték a tervszámokat. Az extenzív módszerek dominanciája most már elkerülhetetlenül minőségromláshoz és a teljesítmény visszaeséséhez vezetett. Csökkent az egy aknára eső átlagtermelés, fokozatosan romlott a termelt szén minősége és az átlagos fűtőértéke is.

36 A tényleges gazdasági teljesítmény visszaesése már nem tette lehetővé - a munkaversenyt ösztönző - kiemelt bérezés fenntartását. Az 1950-es nagy normarendezés még nem érintette annyira a bányászatot, 1951-től azonban itt is elindult a reáljövedelmek lassú, de folyamatos csökkenése. Horváth Sándor szerint a legképzettebb szakmunkások bére 1953-ig még mindig elég csábító tudott lenni, ami egy hallgatólagos - hatalommal kötött - kompromisszum révén alakulhatott ki. Ez a kompromisszum viszont azonnal megszűnt, mihelyt a legjobban képzettek bérét megközelítette a segédmunkások bére.

37 A Nagy Imre féle új kurzus ugyanis emelte ugyan a béreket, de egalitárius elveket követve mindezt úgy tette, hogy az „elit szakmák" (vájár, esztergályos, villanyszerelő, kovács, öntő stb.) nominális bérét csupán 5-10%-al, míg a szegénynek számító, képzetlenebb rétegekét 20% feletti értékkel növelte.

38 Ezzel párhuzamosan szinte hisztérikusan nőttek a munkakövetelmények, a bányákban mindennapos gyakorlattá vált a hétnapos munkahét.

39 Szervezett érdekvédelem a rendszer jellegéből következően nem működhetett, a szakszervezet 1948-tól elsősorban a munkaversenyek és a termelési mozgalmak - köztük a Sztahanov-mozgalom - szervezésével foglalkozott.

40 Történtek kísérletek munkabeszüntetések szervezésére, de ezek a föld alatt dolgozók megosztottsága és az állambiztonsági szervek hatékonysága miatt eleve bukásra voltak ítélve. Mindezt összegezve megállapítható, hogy reprodukálódtak azok a tényezők (alacsony bérek, magas munkaintenzitás), amelyek a két világháború között és közvetlenül azt követően a munkásság politikai aktivitásának hátszelét képezték, viszont a panaszok ekkor már nem a vállalatvezetők, hanem az állam ellen irányultak.

41 A beváltatlan ígéretek nyomasztó halmazáról 1953-ig tudomást sem vevő párt, pedig nem tett lépéseket a feszültségek levezetésére, 35 Komái, 91.0. 36 Faller, 428.0. 37 Kivételt képez a sztahanovisták zárt csoportja, akiknek a létszámát a szénbányászatban az összes fizikai dolgozó számának kb. 1%-ban (800-900 fö) maximálták. Az ő feladatuk a normabeállítás és a propaganda célokat szolgáló reprezentáció volt. Az említett százalékos adatot közli: Gergely, 1983A. 134.0. 38 Horváth, 349.0. 39 Valuch, 222.0. 40 Faller, 428. 41 Pittaway, 76.0.