Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

termelés sztálinista forradalma 1953-ra megrekedt."

31 Mindezt leginkább a propaganda és a valóság ellentétének vizsgálatában tudjuk megfogni. Ahogy arra már korábban utaltam, a párt az újjáépítés kezdete óta tudatában volt annak, hogy gazdasági célkitűzéseik megvalósulásban nagyon komoly teher hárul a bányászokra, ezért igyekeztek a propaganda szintjén magasabb megbecsülést biztosítani számukra, ugyanakkor ez a bérek terén nem volt tapasztalható, bár utóbbiak 1948-tól emelkedtek, reálértékük csak a háború előtti szintet érte el. Az első három éves terv (1947-49) sikerén felbuzdulva, az első öt éves terv (1950-54) már a széntermelés megduplázásáról, grandiózus ipari és bányászati beruházásokról szólt. Az „Indusztria bűvöletében"

32 megfogalmazott tervek már egy új embertípussal, az „egységes munkásosztály" - a kohászok mellett - legmegbecsültebb tagjával, a „szocialista bányásszal" számoltak. Ennek megfelelően lépéseket tettek a szétesőben lévő és „elavult" munkakultúra elemeit őrző, régit felváltó, „modern" bányászidentitás kialakítására. Az 1950. november 20-ai bányászértekezletet követően a párt deklarálta „a bányamunka megbecsülését a fizikai és műszaki dolgozók fokozott premizálásával, a hűségjutalom rendszeresítésével, a föld alatti dolgozók díjtalan munkaruha-ellátásával, a bányásznap ünneppé nyilvánításával, díszegyenruha rendszeresítésével és kitüntetések adományozásával."

33 ígéretek sorát tette továbbá: „a bányászföldek eladásának megkönnyítésére, saját-házak, lakások és legény szállók építésére, valamint a bányászok autóbusz szállításának megkönnyítésére." A határozat az elvárásokat is rögzítette, „rámutatott a termelés és teljesítmények növelésének, az önköltség csökkentésének szükségességére és ennek eszközeként a fizikai dolgozók részéről a fegyelmezett, lelkes munkát, a munkaversenybe való bekapcsolódást, az önképzést jelölte meg; a műszaki dolgozók részére pedig a bányamunka tökéletesebb megszervezését, a fegyelem betartását, a takarékosságot, az egyszemélyi felelős vezetés megszilárdítását tűzte célul."

34 Rövidesen látni fogjuk, hogy az állam lehetőségeihez képest jócskán túlígérte magát, és a valóságban elvárásai nem álltak egyenes arányban az elvégzett munka ellentételezésével. Olyan helyzetben, melyben „még nyomor és káosz uralkodott, [...] a rendszer hasonló szerepre vállalkozott, mint amit a gazdasági fejlettség magas szintjén élő jóléti államok próbálnak ellátni." A kor propagandája alapján a dolgozó, elsősorban a termelésért felelős, életét a munkahelye köré kell, hogy szervezze, míg az állam biztosítja magát a 31 Pittaway, 82.o. 32 E megfogalmazást Germuska Páltól kölcsönöztem, lásd: Germuska Pál: Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok. Budapest, 2004. 33 A külsőségek terén (egyenruha, kitüntetések és ünnepek) - akárcsak a blokk többi országában teljes mértékben a szovjet minták átvétele és a nemzeti sajátosságok eltüntetése történt meg. Amint a tárgyi kultúra más területein, a bányászatnál sem találunk markáns különbségeket a csehszlovák, a lengyel, a kelet-német és a magyar „ötvenes években". 34 Idézi: Faller, 435-436.0.