Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban
összetartó munkaközösség is befogadta. A maradás mellett döntők néhány év elteltével, elegendő tapasztalattal a tarsolyukban feljebb emelkedhettek, s magasabb fizetésű szakmunkássá: lőmesterré, vájárrá, - korban dívó kifejezéssel élve - a „munkás elit" tagjává válhattak. Ezt a jól működő rendszert borította fel a nagy létszámban és képzetlenül érkező - eleinte fizikailag kifogástalan - munkaerő bevonása, amelynek a helyszínen, avagy a szervezett iparitanuló képzésben történő, megfelelő színvonalú betanítását már nem lehetett megoldani. 27 Az első ötéves tervidőszak alatt mindössze 21,1%-al nőtt a vájárlétszám, míg az összes munkáslétszám 60,8%-al. Ennek következtében a vájárlétszám aránya állandóan romlott, s az 1950. évi 39, 5%-kal szemben 1954-ben már csak 29,6% volt. 28 Többek között ezért szerveztek gyorstalpaló vájár tanfolyamokat is, melynek keretében a bányászatba alighogy belépett segédmunkás - a korábbi gyakorlattal ellentétben - egy éven belül már szakmunkás státusba kerülhetett. Ráadásul az újonnan érkezők nehezen tudtak beilleszkedni a régiek közé, sőt a két csoport közötti létszámaránynak, az újak javára történő eltolódása tartós ellentét kialakulását eredményezte, aminek a Jobboldali szociáldemokraták" (értsd: régi szervezett munkások) elleni kampány sem tett jót. 29 De a verseny bevezetése és hétköznapivá tétele sem használt a hagyományos üzemi szolidaritásnak. Igaz, hogy a széntermelés jellegéből adódóan mindig is magában hordozta a látványos többlettermelés lehetőségét, de a sikereket - akárcsak a szenvedést egy bányaüzem dolgozói korábban mindig együtt, nem pedig egyénenként érték el. Az egyéni munkaverseny, mely - az ipar más területeihez hasonlóan - a bányában sem jelenthette egyetlen ember, hanem egy-egy vájár nevével fémjelzett csapat teljesítményét, csak addig lehetett sikeres, míg valóban mindenki előtt nyitva állt, és nem csak a normák tudományos meghatározására szolgált. 30 Számtalan negatívuma ellenére 1951-52-ig a rendszer eredményesen működött, ekkor azonban kiütköztek az extenzív fejlesztés hátrányai, és „<7 Az államilag szervezett vájár iparitanuló-képzés az 1949. évi IV. törvény vonatkozó cikkelye alapján szerveződött meg, előbb a szovjet FZO kétéves tantervekre alapozva, majd 1953-tól hároméves tantervekkel. Ez a forma nem tudta kielégíteni az extenzív szakasz igényeit, hiszen a legnagyobb létszámot 1959-ben érték el, akkor összesen 4458 vájártanuló készült szakmájára. Krisztián, 89-90.O. 28 MOL XIX-F-13.g 2.d. A Szénbányászati Minisztérium előterjesztése az MDP PB-hoz 1955. 29 Örkény, 181.0. 30 Pittaway, 74-75.0. A munkamódszer átadásán alapuló önálló kezdeményezések sajátos magyar megfelelője az alberttelcpi Loy Árpádról elnevezett Loy-mozgalom, mely a hagyományos kamrafejtés helyett a frontfejtést propagálta a „Termelj ma többet, mint tegnap!" jelszóval. Loy 1952-ben Kossuth-díjjat, 1953-ban pedig Szocialista Munka Hőse kitüntetést kapott. Még abban az évben országgyűlési képviselőnek választották, aminek tizennégy évig tagja volt, valamint a bányászszakszervezet elnökségének és központi vezetőségének is. Vele készült interjút közöl: Ladányi, 45-49.0. A sztahanovista mozgalom 1949-es magyarországi meghonosításáról lásd: Horváth - Majtényi - Tóth: 29-32.0.
