Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

Bánya- és Kohómunkások Szabad Szakszervezetét, tehát az első pillanattól ott voltak az üzemek szintjén, ahol eldőlt, hogy milyen gyorsan indul meg az újjáépítés, és ahol a későbbiekben a leggyorsabb politikai sikerre számíthattak.

13 A következő nagy lépés a szénbányák állami kezelésbe vétele, majd pedig államosítása volt, mellyel - bár legerőteljesebben az MKP szorgalmazta - az összes meghatározó politikai erő egyetértett.

14 Mindannyian belátták, hogy a termelésirányítás és az elosztás központosítása nélkül a régi struktúrával működő iparág csődbejuttathatta volna az újjáépítést. Röviddel az államosítás elfogadása után, névleg annak bizonyítására, hogy „mely párt híve igazán az újjáépítés előmozdításának," Rákosiék egy szovjet típusú, de „önálló, helyi kezdeményezésnek" beállított - „széncsatának" elkeresztelt - munkaverseny-akciót szerveztek. Ennek elindításaként a Szabad Nép 1946. február 8-ai számában a tatai bányászok versenyfelhívást intéztek az ország valamennyi bányászához. A felhívás hamar visszhangra talált és óriási erőfeszítésekre sarkallta a nehéz körülményekkel mit sem törődő - valódi lelkesedéstől fűtött - bányászokat. A termelés megugrása, illetve a versenynek az egész gyáriparra történő kiterjesztése óriási presztízssikert hozott az MKPnak. De vizsgáljuk meg, mi is történt itt valójában? Alig két hónappal az államosítás után, egy jellegében még mindig kapitalista országban szocialista modell érvényesült. Beigazolódni látszott az a tétel, mely szerint: „a kizséikmányolás alól felszabadított dolgozó lelkesebben és lelkiismeretesebben végzi a munkáját, mint a kizsákmányolt proletár. Ez a lelkesedés többletteljesítményt eredményez..."

15 Ráadásul - a kommunisták szemében - a sztálini ideológiát átitató állandó „háborútudatnak" és az abból adódó „katonai szellemnek" megfelelően az egyéni problémáikat félretevő bányászok teljes mértékben a termelésnek - avagy a „széncsata" sikerének - rendelték alá magukat. Nem csoda hát, ha a Rákosi által ettől kezdve csak a „a mi derék bányászaink"'-ként

1 emlegetett földalatti dolgozókat hátára kapta a propaganda, ami előbb a munka hőseiként, a fordulat évét követően pedig, a szocialista embereszmény tökéletes megtestesítőiként, a társadalom legfőbb példaképeiként jelenítette meg őket. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban Mark Pittaway rámutat arra, hogy bár a bányászok ebben az időszakban politikailag lojálisak voltak a két munkáspárt vezetőségéhez, nyíltan kimutatták elégedetlenségüket azzal kapcsolatban, hogy az állam a bányák államosítása során nem csak hogy nem küldte el a népszerűtlen vezetőket, hanem az MKP maga rendelkezett arról, hogy a mérnökök igazolását - a széntermelés növelésének érdekében - meg kell 13 Faller, 412.0. 14 Az szénbányák államosításról szóló 1946. évi XIII. törvényről és az 1949. évi XX. törvénnyel lezáruló - bányászat egészét érintő - államosítási folyamatról részletesen ír Faller, 414.0. és köv. 15 Kornai, 89.o. 16 Rákosi, 302.O. és köv.