Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)
Selmecbánya története
ságodhoz kapcsolva; meg vagvok tehát győződve arról, hogy bármiféle engedelmességet is gyakoroltam az Iránjukban, az uraságod számára is hathatós volt. Ezért jóllehet nekem semmilyen személyes kapcsolatom sem volt uraságoddal, s csupán csak arcról és egy bizonyos rövid beszélgetésből — annak is immár több, mint két esztendeje — ismerem uraságodat, én mégis úgy vélekedem, hogy mindazok a baráti szálak, amelyek a Thurzó urakkal összekötnek, uraságodhoz is szorosan kapcsolnak engem. Annál is kevésbé kell azon csodálkozni, ha őszinte és nyílt szavakkal jelezni fogom levelemben azt, hogy honnét tudom, hogy nem kicsiny jelentősége van ennek az ügynek a magyarországi kereskedelemben. Biztos értesülésem van arról, hogy Thurzó Elek éirnak az az álláspontja, hogy teljesen kivákk és eltávozik abból a társaságból, amelyet fivéreivel és uraságoddal együtt a bányák művelése céljából szervezett: és hogy így fog cselekedni, azt teljesen biztos dokumentumokból tudom nyilvánvalóan. Ha pedig ez megtörténik, akkor a kereskedelem, amelyet uraságod folytat Magyarországon, a legnagyobb bajba és veszedelembe jut. I liszen a legközelebb elmúlt esztendőkben is, annyi vihar és háborgás közepette, amelyek az országot fenyegették, akgha maradtak volna meg épségben és bántatlanul ezek a dolgok, ha az ő munkája, iparkodása és tekintélye nem segítette volna azo43 Említést tettünk erről a sógorságról a Thurzók történetével kapcsolatban az Árva vármegyében lévő ugyanilyen nevű vár leírásánál, a XVI1. és XXI. §§-bau.